Hihetetlenül gyorsan eltelt

Nagy nap a mai, és most éppen nem a dicső történelmi múlt miatt írom ezt. Drága kis Majcendáré pont ma ünnepli legelső feledik születésnapját. Ennek örömére reggel jól agyon lett ölelgetve, puszilgatva az egész család által. Liza az alábbi szavakkal köszöntötte:  „Isten éltesse a kis féléves golyófejűt! Hát, nem bírom ki, megzabállak, olyan kis cuki vagy!” Vajon kitől hallhatta az utolsó mondatot? :-)

Tényekkel megemlékez e a fél éves szülinapra
Hosszúság: 64,5 cm

Súly: 5880 gr (kis soviniszta bordakirálynő)
Fog: 1 db jobb alsó 1-es, pont a mai napon tört át
Mozgás: minden irányba forog, mint egy kis mini kombájn,hason körbepörög, piramisost játszik (feneke az égbe tolva), időnként négykézlábra áll és képes helyet változtatni (ezt tolató üzemmódban teszi).
Beszéd: hajajajj, de még mennyi! Visszavontuk az elején tett kijelentésünket, miszerint ő egy csöndesebb gyermek lesz.
Evés: több anyatej (Lizi után nem hiszem el, hogy még mindig van), kevesebb tápszer, alma (nem kell a saját), barack, sütőtök (csak mással keverve) gabonapéppel. Még az elején vagyunk, az adag nem túl nagy, max 60 gramm.  

A négynapos ünnepekre több programot is terveztünk, amit aztán Maja végül teljesen szétlőtt az alvásával/nem alvásával. Reggel nem volt hajlandó visszaaludni, aztán mikor indultunk volna, akkor meg ő úgy döntött, hogy alszik. Miért olyan ismerős ez nekem???? Így végül délutáni rövidprogramként szombaton volt egy kis Hármashatár-hegy, vasárnap vásárlás, hétfőn pedig Állatkert. Gondoltam, hogy ha álmos lesz, úgyis aludni fog a babakocsiban, vagy a manducában. Szerintem képzavarban voltam, mikor ezek a gondolatok végigcikáztak a fejemben, és elfelejtettem, hogy a saját gyerekeimről van szó, és nem máséról. Abban bíztam, hogy a kicsi alkalmazkodik a nagyhoz – elvégre 2 napig az egész család alkalmazkodott Majcihoz – és egy szép napot tud a kedves család együtt eltölteni. Azzal kezdődött, hogy kriminális tömeg fogadott az állatkert környékén – úgy tűnik a „Vidi” bezárása hatalmas tömegeket mozgatott meg búcsúként – de az állatkertben is bőven akadt embertömeg. Majceng hamar elunta a babakocsit, meg kezdett fáradni is, de nem ment a kocsiban alvás, így a hátamra applikáltam. Ott kepesztett egy darabig, végül győzött az álommanó teljes 30 percre. Azt megállapíthatom, hogy iszonyat tapló az átlagember. Olyan szinten többször jöttek nekem, pontosabban az alvó Majcinak, hogy azt hittem fellöknek. Biztos velem van a baj, de én nem szoktam az emberekbe belemenni. Sokan viszont a témát máshogy értelmezik. Vagy már a gyalogosforgalomra is átterjedt volna a gyönyörű közlekedési szabály, miszerint akinek nagyobb/drágább az autója, – aminek a gyalogos leképezése talán a hordott ruha/táska/cipő értéke – annak van elsőbbsége? Bunkósodik az átlag magyar, nincs mese.

A Hármashatár-hegy annyira nem, az állatkert annál inkáb érdekelte Majcit.

Lizi nagyon élvezte az állatkertet, most – röpke 4 év alatt – eljutottunk odáig, hogy nem csak a lépcsőzni megyünk több ezer forintért. Hosszú menet volt! A nap után kijelenthetem, hogy a két gyermekem kísértetiesen kezd egymásra hasonlítani, úgyhogy sok nyugodt percre még úgy 15-20 évig nem nagyon számíthatok. Hihetetlen, de Majci ugyanúgy nem tud menetközben aludni sem a babakocsiban, sem a manducában, sem a kocsiban és pár óra után teljesen KO a hangulata. Nekem továbbra is az maradt, hogy sóvárogva nézem a békésen szundikáló gyerekeket napközben én pedig megbarátkozom a gondolattal, hogy egy jó darabig elfelejthetjük az egész napos kirándulásokat. Persze cserébe az enyém a világ 2 legcukorfalatabb és legokosabb gyermeke! És még azt mondják, hogy a szülők hajlamosak az elfogultságra! :-) Egyébként Lizi nagyon durva dolgokat művel mostanában: a betűkhöz való vonzalma – ami ugye 2 éves korában elkezdődött – ma ott tart, hogy már egész hosszú, nagybetűkkel írt szavakat kiolvas. És reggel, mikor kinyitja a szemét, az az első, hogy olvasható betűket keres. Ha akarnám, sem tudnám visszafogni, olyan elszánt. Hihetetlen, de még két éve van az iskoláig, és ledöbbenek, hogy a csoport azon felének, amelyik jövőre iskolába megy, most tanítják a hét napjait! Az én nagyom mennyivel az átlag előtt van. Az, hogy kiselőadást tart az óvónéniknek a Faraday-kalitkáról, vagy az Akropoliszról ill. Michelangelo munkásságáról, már napi rendszerességgel fordul elő. Mondjuk hazudnék, ha azt mondanám, hogy ennek semmi előjele nem volt 1-1,5 éves korában. Cserébe persze kutya egy gyerek, aki kellőképpen kifáraszt minket azzal, hogy alig alszik és 25 mp-enként fegyelmezni kell. De azért nagyon imádjuk ezt az akaratkirálynő becenévre hallgató kis bestiát! :-) Már a bölcsiben is elmondta a gondozónő a tutit: az okos gyerekek rosszak és nem alszanak.
Ma még egy vicces szökési kísérletnek is a szemtanúi lehettünk. Lévén a mai volt az idei év utolsó szép napja – hihetetlen, de tényleg 24 fok volt árnyékban – hétvégére pedig havazást ígérnek, nekiláttunk a teraszok téliesítésének. Négykézlábas sika-mika vízkőoldóval és társaival, remek kis sportprogram. Lizi a parkolóban rollerezett, Majcinak pedig a füvön csináltam habtapiból és játszószőnyegből egy jó kis figyelőkuckót. Tartottam vele a folyamatos kapcsolatot és szerencsére a mozgó levélkék, fűszálak is gyönyörűen lekötették a figyelmét bő 1 órára, mikor is átadtam a gyermek megfigyelését az apjának 3 percre, míg bejöttem. Mire kimentem, Majci a sövény tövében nyalta a földet, fél méterre a gondosan kialakított kuckó szélétől. Miért van az, hogy ezek a dolgok mindig a férfiakkal történnek?