Sikersztori

Immáron egy 6 hetes sikersztori zárult le a mai nap folyamán. Ezúton szeretném megemlíteni hazánk csomagszállító és vámkezelő szerveit, akiknek köszönhetjük eme izgalmas kalandot.Az egész ott kezdődött, hogy a több évtizede kiköltözött „Ameji Papával” (mivel az „amerikai” szó évekkel ezelőtt meghaladta Lizi beszédkészségét, így „Skype-os” Papának visszavonhatatlanul ez lett a becsületes neve) szokásos karácsony esti beszélgetésünket folytattuk, mikor is Maria (a tiszteletbeli Mexikói Nagyi) elújságolta, hogy vásárolt egy csomó mindent a gyerekeknek és még december elején fel is adta. Érdeklődött, hogy megkaptuk-e a csomagunkat, merthogy Amerikai Küldőszerv megígérte, hogy simán Mo-n lesz a csomag karácsonyra. Az egyetlen bibi, hogy Amerikai Küldőszerv nem ismeri hazánk küldő és vámoló szerveit, mert ha ismerte volna, biztosan nem tesz ilyen könnyelmű kijelentést.
Két ünnep között Lizi rendületlenül vizslatta a postaládát ill. várta a postás becsöngetését. Szegénykém, napról-napra egyre jobban elkeseredetett, mígnem január elejére szinte már el is felejtette az egészet. Végül aztán becsöngetett legkedvesebb Postás Bácsink. Mivel Lizi éppen itthon volt dögrováson, egészen Postás Bácsi lábáig szaladt, hogy végre megkaparinthassa a csomagot. Aztán jött a feketeleves: nem csomagot, csak egy ajánlott küldeményt hozott. Lizi persze zokogásban tört ki, míg én izgatottan felbontottam a levelet. És a sztori innen vált igazán izgalmassá: kedves Vámolószerv figyelmeztetett, hogy a csomagunk nála van, azonnal valljunk színt a pontos tartalmáról, értékéről, legyünk kedvesek leperkálni a 27 %-os Áfát, ha szeretnénk birtokunkba venni a szajrét. Ezen a ponton dobtunk egy hátast, merthogy nem ez volt az első ajándékcsomag a messzi távolból (hanem pontosan a második) és korábban semmilyen hasonló esemény nem történt. Csak becsöngetett a postás és mi örültünk a tengerentúli portékának. Azóta azonban más lett a helyzet, köszönhetően annak, hogy hazánk fiai és lányai intenzíven rábuktak az e-bay-re, kedves Vámszerv is szeretné kivenni a részét a jóból. Mondjuk halkan megjegyzem, hogy alapvetően tök gáz, hogy egy nagypapa évi 1x (vagy 2 évente 1x) nem küldhet vámmentesen ajándékot az unokáinak. Bár ezzel meg nyilván sokán visszaélnének. Megpróbáltunk telefonos kapcsolatba lépni Vámszervekkel, hogy mégis hogyan adjunk pontos listát, ha elképzelésünk sincs a csomag tartalmáról, mivel eredetileg meglepetés kívánt lenni. Telefonon persze egyetlen ügyintéző sem volt elérhető, pedig mi próbáltuk rendületlenül: napi 2-3 alkalommal, fél óra/alkalom, napokon keresztül. Mígnem ezt az utat feladva írtunk egy e-mailt. Aztán vártunk. Napokig. Hetekig. Válaszra sem méltattak. Aztán újra telefon, illetve csak próbálkozás, pedig még az angol nyelvű ügyintézőre is rányomtunk, de hát ő is folyamatosan foglalt volt. Na, persze! Aztán kedves Férj bedühödött és írt egy e-mail, hogy nem normális, ami itt zajlik, és a 80-as években könnyebb volt a szögesdrót túloldaláról csomagot kapni, mint 2013-ban. Lassan leketyegett az őrzési idő, ami után nem tudom mi történik a csomaggal (inkább nem tippelek, pedig van elképzelésem). Ezen túl még az a veszély is fenyegetett, hogy a november végén vásárolt árut (aminek a méretét sem tudtuk, mert Maria ment és vett vmit) január végére akár ki is nőhette 9 hónaposunk, ezért kértük Vámszerv mielőbbi intézkedését. És tádááám, jött egy e-mail, miszerint a csomag a postán van és kiszállításra kész. Ez így nem teljesen volt igaz, mert bementünk a központi postánkba, ahol közölték, h náluk ugyan nincs semmi, max. az országos központban és várjunk. Innen már csak röpke 1 hét kellett ahhoz, hogy végül kezünkbe vehessük a csomagot, ami telis-tele volt hercegnős pólókkal és minden széppel, így most Lizi magán kívül van. Persze Majci is kapott cuki dolgokat, őt persze még jobban érdekelte a nagy kartondoboz, mint a tartalma.
És egy poén a végére: az egyik nadrágon rajtamaradt a lopásgátló kütyü, így most éppen azon vagyunk, hogy hogyan lehetséges itthoni eszközökkel az eltávolítása. Sajnos egyelőre sehogy.