2014. január 27., hétfő

21. hónap

Csak úgy rohannak a hónapok! Ráadásul ez a mostani nagyon eseménydúsra sikerült. Mintha mérföldkő lett volna Maja életében, sok területen nagyot fejlődött hirtelen robbanásszerűen. A kivételt továbbra is a súlya képzi, még mindig nem sikerült átszakítani a 9 kg-ot. Méretét jelzi, hogy továbbra is simán hord 74-es ruhákat, sőt, van két body-ja, ami 68-as, na jó, ezek már inkább 3/4-esek ujjban, de egyébként teljesen passzolnak rá.
Íme a nagy változások:
1) Önálló evés: az esetek 90%-ban ragaszkodik ahhoz, hogy saját maga egyen, a siker is egyre nagyobb, bár így is elengedhetetlen a konyha/étkező/etetőszék 2 naponta történtő kiporszívózása. Általában a tányér alján lévő utolsó 3-4 kanál kajával gyűlik meg a baja, ilyenkor sikít némi segítségért. Ha mégis egyedül futna neki a kihívásnak, a jelenlévő felnőtt pedig ezt nem értve odaülne mellé, akkor ellenállást nem tűrő hangon üvölt, hogy "menj innen" és hát volt már rá példa, hogy a kedves felszólítást megtoldotta egy "köcsög" jelzővel is. Igen. Szép is, mikor az éppen beszélni tanuló gyermek az antennáival gyönyörűen befog egy véletlenül elhangzó, éppen nem neki való szót és teljesen megfelelő szituációkban alkalmazza azt. Most mi így jártunk a "köcsög" szóval. Ha nem engedek neki valamit - például gonosz anya módjára ebéd helyett kekszet enni - akkor rögtön jön mérges arccal és toppantással a fenti jelző. Vagy akkor, ha nem sikerül neki a játékot éppen a megfelelő módon építeni/felvenni/összerakni/mozgatni stb. És ezennel át is léptünk a következő ponthoz:
2) Beszéd: iszonyatosan beindult a kishölgy. Eddig sem kellett aggódni, hogy esetleg nem passzol bele a mi kis hangos családunkba, de most nagyon beindult a mondókája. Rengeteg szót használ, köztük olyanokat is, amiket nem is tanítottam neki - pl. a bagoly - hallhatta, és teljesen tisztában van a jelentésével. Elkezdett mondatokban beszélni, 3-4 szót simán összerak, sőt van, hogy feltesz magának egy kérdést és válaszol is rá. Bár nincs Lizi szintjén - ő ugye teljesen rendkívüli módon kommunikált: ilyenkor már verset tanult, és néhány betűt is ismert - de azt gondolom, hogy Majci miatt sem kell aggódnunk. A múltkor kb. 15 percen keresztül játszott saját kezével, amit behúzott a pólójába, majd feltéve a kérdést: "Hol a keze? Itt van. Elbújt." meg is válaszolta magának a kezecskéjét kidugva.
3) Önálló ivás: el sem hiszem, de ide is eljutottunk. Jobb későn, mint soha. Most már hajlandó egyedül inni, de esténként, amikor kezd fáradni, továbbra is csak én, csak a fotelben ülve, csak az ölembe kucorogva itathatom. Próbálkozik a poharas önálló ivással is, de ha nem hagyja, hogy segítsek, akkor szinte mindig baleset a vége. Túl nagy a lendület, valamint előszeretettel szalad el pohárral a kezében.
4) Együttjátszás Lizivel: csak megértük ezt is. Nem mondom, hogy nincs 5 percenként valamilyen balhé - Majci előszeretettel kóstolgatja Lizit, aki persze rögtön pulykakakas módjára reagálja le a helyzetet - de néha egész meghitt pillanatoknak lehetünk szemtanúi. Majci fut a nővére után, mint egy kiskutya, Lizi meg néha úgy játszik vele, mint egy élő babával.
5) Kimenő a szülőknek: ez is óriási mérföldkő. Míg Lizit simán le tudta fektetni anyósom akár 1 éves kora előtt is, így akkor lehetőségünk volt némi társadalmi életet élni, Majci nem volt túl megértő ezen a téren. Csak én rakhattam az ágyába (még az apja sem), és csak a megszokott koreográfia szerint kellett pörgetnünk a lefekvés előtti utolsó 30 percet. Szülinapi buliba voltunk hivatalosak - szerencsére csak a kerületben - így tettünk egy próbát. És csont nélkül átment. Ezen felbuzdulva 1 hét múlva beiktattunk egy mozit is. Hogy ez nekem mennyire hiányzott! Az elmúlt két évben csak délutáni anya-lánya matinét tudok felmutatni Lizivel, ill. egy pocakos teljes családos szintén matinét. Hát, van mit pótolni...


Most pedig következzenek a szokásos havi képek:



Amikor csak lehet, kimegyünk.
 
Mostanában teljesen rákattant a Ramones-ra. Így táncol rá. Végül is mire induljon be egy alig 2 éves, ha nem egy jó kis punk rock-ra?
 
Ilyet már láttam valahol... 
 
Ja, hogy ő is az enyém? Ez tutira genetika...
 
Megtalálta a fényképezőgépet. Egyébként csak kapkodom az állam, hogy micsoda technikai zseni. Mindent megért és alkalmaz pillanatok alatt. Lizi után furi, mert őt a mai napig alig érdeklik a kütyük.
 
 
Elválaszthatatlanok...
 
 
 
 
 

 
 
 

2014. január 22., szerda

A gyilkos TRX

Ennek is eljött az ideje. Elkezdtem. Sok jót hallottam már róla, de a helyen, ahova járok, pont akkor került be az órarendbe, mikor itthon nyalogattam a sebeimet pihentettem elszakadt bokaszalagjaimat. Kezdeni mégsem ezzel akartam a sportba való visszatérésemet, de pár hét után úgy éreztem, hogy most már készen állok rá.
Már az óra legelején - mikor az edző szólt, hogy 10 fekvőtámasz, 20 guggolás 3 körben bemelegítés gyanánt - sejtettem, hogy meglehetősen kemény 60 perc elé nézek. Az 5. - a kötélben szorosan kapaszkodva eltöltött - perc után éreztem azt, hogy végem van. Végigküzdöttem az órát, majd a lépcsőn alig bírtam lemenni, úgy remegtek a lábaim. Hazaérve lezuhanyoztam és lerogytam a fotelbe. Aztán ott maradtam. Mérhetetlen fáradtságot éreztem, alig vártam, hogy Maja az ágyába kerüljön, és már mentem is aludni (szerencsére Lizi a Mamánál volt).
Összességében azt kell hogy mondjam, hogy egy piszok jó, de piszok kemény edzés ez a TRX. Olyan helyeken éreztem izomlázat, mint még soha korábban. Szinte minden gyakorlatnál dolgozik a teljes hasizom - amiben igen csehül állok, nem tudom mennyire van szerepe ebben annak, hogy kétszer vagdicsoltak szét. Érzem, hogy nagyon jó lesz ez, csak borzasztóan nehezen mennek bizonyos gyakorlatok. Van kihívás bőven. De hát így szép az élet, nem?

2014. január 21., kedd

Esküdt ellenségek

Itt az ideje, hogy beszámoljak a 2-es számú projektről, vagyis a mérleg nyelvének LEFELÉ történő kibillentéséről.
Nem megy ez nekem. Nem tudom, hogy mi az oka, de a mérleg (és mostanában a centi is) esküdt ellenségemmé vált. Még ha mindez azért lenne, mert zabálok reggeltől estig és terpesztem a hátsómat a kanapén tv-t bambulva... De nem. Diéta pipa - immáron 27. napja - és a heti 4-5 óra edzés is befigyel. Lehet, hogy a téli tartalékolás indult be, és azért ragaszkodik a szokásosnál is jobban a szervezetem minden egyes grammjához, de azért itt most nem az utolsó 5 fölösleges kilóról van szó, na! Nagyon remélem, hogy a mérleg amiatt stagnál, mert épül az izmom. Teljesen le vagyok döbbenve, hogy bő 3 hét alatt simán visszajött minden, ami a 2,5 hónapos kihagyás alatt esetleg leépült volna. A combomon konkrétan fát lehetne hasogatni, és a karom sziluettjén is szépen látszik a változás. Szóval annak ellenére, hogy a mérleg nem mozdul - és valahogy most a centi sem nagyon - mégis látványosan alakulok. A legjobban az edzőterem tükrében szoktam ledöbbenni magamon - mert ugye teljesen más, mikor az ember otthon, a szűk előszobában 50 centiről skubizza magát, és mikor a normálisan kivilágított teremben néz a tükörbe 2 méterről. Mintha nem is én lennék. Kezdek emberi külsőt fölvenni, a pacától meg érzékeny búcsút veszek. Tény, hogy voltam én már ennél kevesebb kiló életemben, de ilyen izmos még soha. Felfedeztem, hogy - 161 centim és ízig-vérig endomorf testalkatom ellenére - kezd láb formája lenni annak a két sonyesznak, ami kilóg lefelé a törzsemből. Nofene! Csak nehogy a végén még nyáron szoknyát húzzak. Egyébként meg boldogság van, mert vasárnap elmentem nadrágot venni. A mission az volt, hogy egy bizonyos méretű nadrágot vegyek. Eldöntöttem magamban, ha nem jön rám, akkor nem veszek nadrágot és kész. Dobogott a szívem próba közben, és lám lám, jó lett a méret. Sőt, szokás szerint a derekamnál még el is állt a gatyó. Ezt a méretet utoljára 2010-ben volt szerencsém magamra húzni, akkor is csak röpke 6 hónapig. Ráadásul az a durva, hogy ez a mostani gatya skinny leg fazonú. A férjem szerint jobb formában vagyok mint mikor megismerkedtünk - pedig akkor pár kg-val könnyebb voltam.
Drágalátos kis mérlegem! Akkor most hajlandó vagy végre Te is kevesebbet mutatni, vagy kihajítsalak???
De most tényleg, meddig normális, hogy egy helyben toporgok napi 5-600 kcal deficit és heti 4-5 óra edzés mellett? Lassan 4 hétnél járok...

2014. január 16., csütörtök

Projekt Nr 1. - 2.0

Csak halkan súgom (nehogy véletlenül elkiabáljam): 2 átaludt éjszaka kipipálva! Hátradőlni még nem merek, - előfordult már korábban, hogy Majci 11 nap nyugi után újra visszatért az éjszakai randalírozásához - de borzasztóan örülök, mert végre tudtam aludni. Ma reggel régóta nem tapasztalt kipihentséget éreztem. Sőt! 6:25-kor magamtól ébredtem. Ez pedig olyan rikta volt az elmúlt közel 21 hónapban, mint a fehér holló. Pedig alapvetően korán kelő típus vagyok. Talán végre megérett Majci a Suttogóra? :-)

2014. január 15., szerda

Projekt Nr 1. - 1.0

Idei első bejegyzésemben kiemeltem a két legsürgetőbb projektemet, melyek közül most az első eredményéről szeretnék beszámolni.
Jelenleg ott tartunk, hogy sehol. Egyelőre nálunk beigazolódni látszik az, hogy ami január elsején történik, az egész évben jellemző lesz. Sajnos Majca továbbra sem hajlandó az ágyában nyugodtan eltölteni 9-10 órát (többről az én gyermekeimtől nem is álmodozom).
Sajnos a folyamat nem javult, viszont romlott. Az ébredés még korábban kezdődik és órákig tart. Többszöri átmenetel, simi, megnyugatás után előbb-utóbb (amikor már feladtuk az átjárkálást a fáradtságtól) mindig közöttünk kötött ki a kisasszony. A pihenés persze ekkor sem következett be, mert össze-vissza rugdosott, vergődött. 2 napja eljutottunk a mélypontra: cirkusz fél 2-től fél 4-ig, átjárkálás, gyermek visszaszállítása, majd Férj megunva a dolgot, bedobta a törölközőt, és átment Lizi alsó ágyára. Ennek az lett a következménye, hogy Majci kimászott mellőlem, átment Lizihez, felkeltette őt, majd Férj becsukta az ajtót, amit Majci üvöltve két ököllel ütött. Ekkor már Lizcsi is elkezdett sírni, hogy nem tud aludni. Nagy nehezen magam mellé vettem Maját, és valahogy átvergődtük az ébredésig hátralévő 2 órát. Reggel megbeszéltük Férjjel, hogy itt a történet vége, mert az is gáz, hogy mi jóformán 3-4 óránál nem alszunk többet két hete, de az, hogy már Lizi sem tud, az nagyon nincs rendjén. A tegnapi estének úgy futottunk neki, hogy akármi történik, Maja az ágyában marad. Akárhogy is sír, nem költözik. Mi bemegyünk hozzá, de erősek leszünk (éjjel mindig én gyengülök el, pedig nappal én bírom jobban), és semmi áron nem vesszük ki az ágyból. A műsor fél 1-kor kezdődött, majd pár perc után Férj bement és megnyugtatta Majcit, hogy nagyon szeretjük, de ő most innen nem jön ki. Természetesen ez most sem jött be, csak olaj volt a tűzre, így még hangosabb kiabálás/sírás következett. Erősek voltunk, vártunk pár percet, majd újra vissza. És ez így ment "megsemtudomszámolnihányszor". Nem fáradt ki, nem adta föl, rendületlenül állt a sötétben a kiságyban bal kezében a bocis párnájával, másikban Micimackóval és minden bevethető kulcsszót (kijössz, tejci, szobába, enni kérsz, ebédet, villanyt) bevetett, hogy kifejezze kijöveteli szándékát. Fél 3 körül éreztem, hogy kezd elborulni az agyam, és féltem, hogy a megnyugtatás helyett csak kiabálásra leszek képes. Aztán átléptem a küszöböt és megszállt valami megmagyarázhatatlan türelem (most sem értem honnan jött) és tök nyugodtan elmagyaráztam neki a dolgokat, megöleltem, megsimogattam, majd kijöttem. És láss csodát, elcsöndesedett. Igaz csak 15 percre, majd újra folytatta, végül 3 után végleg belefáradt a műsorba. Ekkor már olyan szinten össze volt szorulva  a gyomrom, hogy még 1 órán keresztül füleltem a várható neszekre alvás helyett. Hát, ma sem vagyok kipihent. Viszont Lizi egyetlen moccanás nélkül végigaludta az órákon át tartó sírást és kiabálást. Nem is értem hogyan, hiszen mindig minden apró hangra ébred. Biztosan nagyon fáradt volt az előző éjjeli műsor miatt.
Egy biztos: ma folytatjuk. Nem tudom, hogy milyen hosszú lesz, és hány napig kell csinálnunk, de egyedül ebben látom a megoldást. Előbb-utóbb rá kell jönnie, hogy csinálhat akármit, nem hozzuk át közénk, így majd abbahagyja az éjjeli ébredéseket. Ha viszont áthozzuk, akkor egy soha véget nem érő folyamatba kezdünk. Csak legyen erőnk (főleg nekem) ellenállni a bociszemeinek és bírjuk szuflával az ébrenlétet.

2014. január 13., hétfő

Copfoskám

Majca megengedte, hogy berakjak két aprócska gumit a hajába és 3 órán keresztül tűrte is az új viseletet. Éreztem én, hogy meg kell örökítenem, mert azóta sem lehet felé hajgumival közelíteni. Pedig olyan kis cuki. Meg kell zabálni!!!


2014. január 7., kedd

2014.

Nagyon el vagyok maradva. Mivel idén még nem jelentkeztem, BÚÉK mindenkinek! Szándékomban áll a fényképezőn lévő karácsonyi képek letöltése, előbb vagy utóbb biztosan meg is teszem. Sebaj, jól fog jönni a zord januári szürkeség közepén egy kis karácsonyi hangulat.

Ígértem, hogy beszámolok a január 2-i mérlegelés eredményéről. Ezúton tudatom mindekivel, aki bízott bennem, hogy ezt bizony keményen bebuktam. A cél első része - miszerint karácsonyig elérek xy kilót - kitűnően sikerült (sőt, 70 dekát rá is vertem a célra), azonban a következő mérlegelésre ezt nem sikerült tartanom. 90 dekával voltam több idén év elején. Viszonylag sok ment le karácsony előtt - a magam tempójához képest szokatlanul sok - és emiatt minden egyes zsír és szénhidrát makacsul ragaszkodott utána hozzám. Ok, 24-27. az evésről szólt - ámde igencsak mértékkel. A baj, ott kezdődött, hogy hazatérésünk után (dec. 28.) minta módon ettem és mégsem jött a várva várt hatás. És a legrosszabb csak jan. 2. után következett. Miután engedélyt kaptam, éltem vele, és újra elkezdtem a sportot. Sőt, mivel semmilyen fájdalom nem jelentkezett, már több alkalmon is túlvagyok. Így hát hála az edzéseknek, elkezdtem az izmaim visszaépítését, ami súlyban igencsak megmutatkozik. Szigorú diéta ellenére napról-napra többet mutat a mérleg. Sebnyalogatás letudva, most pedig megrázom magam, és mantrázom az örökérvényűt: tükörre fogyunk, nem mérlegre. (De akkor is gazság az egész!!!) Igazából újra el kellene kezdeni futni. Csak hát ugye január van. Nyirkos, csúszós utak, én pedig mégegyszer meg nem kockáztatom az elesést. Elég volt az elmúlt 2,5 hónap kényszerpihenő. Ülök a popómon és beszedek egy levél türelemtablettát.

Egyébként még annyi történt, hogy Majca január elsején azzal kezdte az évet, hogy éjjel 2x is felkelt és tejcit kért, utána pedig nem lehetett visszarakni az ágyába, közénk kellett venni. Egyelőre sajnos beigazolódni látszik a tézis, miszerint úgy folytatódik az év, ahogy elkezdődött: minden éjjel kelés van, egyre korábban (most már fél 2-kor). Eleinte azt hittem, hogy éhes, mert ugye a kis nyolckilósom alig eszik valamit napközben, így nem számolva a következményekkel (=visszaszoktatni egy 20 hónapost az éjjeli evésre) lelkesen kötelességtudóan keltem hozzá, és csináltam neki a tápszert. De most már ott tartunk, hogy a fotelben elhelyezkedve iszik 10 kortyot, majd fölpattan, hogy "Maját ágyba apa" (vagyis apához az ágyba kíván menni), megindul a tök sötét lakásban és felmászik az ágyunkba. A saját ágyába rakás sajnos hajnali hányással végződik, amit a sírás közben 10 mp alatt produkál, így nem tudom, hogy milyen eszközzel fogom tudni újra rávenni, hogy a saját fekhelyét válassza a miénk helyett. Vele ugyanis nem lehet egy ágyban aludni. Hangosan cuppogtatja az ujját, dobálja magát, fetreng, felül, szájba rúg, rám fekszik, forog, a lábunkhoz mászik. Akkor meg attól félek, hogy leesik, így aztán ilyenkor egy szemhunyásnyit sem alszom. Egyébként számára sem pihentető ez a fetrengés, nyugodt alvást továbbra is csak a saját ágyában tud produkálni.

Az idei év első két megoldandó feladata tehát az, hogy 2-es számú gyermeket rávegyük valahogyan (hogyan?), hogy az éjszakai ébredést követően térjen vissza a saját ágyikójába (vagy leginkább ne ébredjen éjszaka), ill. a kedves mérleget rávegyem, hogy végre tartósan induljon el lefelé.

Majd beszámolok, hogyan haladnak a fenti projektek.