A gyilkos TRX

Ennek is eljött az ideje. Elkezdtem. Sok jót hallottam már róla, de a helyen, ahova járok, pont akkor került be az órarendbe, mikor itthon nyalogattam a sebeimet pihentettem elszakadt bokaszalagjaimat. Kezdeni mégsem ezzel akartam a sportba való visszatérésemet, de pár hét után úgy éreztem, hogy most már készen állok rá.
Már az óra legelején - mikor az edző szólt, hogy 10 fekvőtámasz, 20 guggolás 3 körben bemelegítés gyanánt - sejtettem, hogy meglehetősen kemény 60 perc elé nézek. Az 5. - a kötélben szorosan kapaszkodva eltöltött - perc után éreztem azt, hogy végem van. Végigküzdöttem az órát, majd a lépcsőn alig bírtam lemenni, úgy remegtek a lábaim. Hazaérve lezuhanyoztam és lerogytam a fotelbe. Aztán ott maradtam. Mérhetetlen fáradtságot éreztem, alig vártam, hogy Maja az ágyába kerüljön, és már mentem is aludni (szerencsére Lizi a Mamánál volt).
Összességében azt kell hogy mondjam, hogy egy piszok jó, de piszok kemény edzés ez a TRX. Olyan helyeken éreztem izomlázat, mint még soha korábban. Szinte minden gyakorlatnál dolgozik a teljes hasizom - amiben igen csehül állok, nem tudom mennyire van szerepe ebben annak, hogy kétszer vagdicsoltak szét. Érzem, hogy nagyon jó lesz ez, csak borzasztóan nehezen mennek bizonyos gyakorlatok. Van kihívás bőven. De hát így szép az élet, nem?