Hosszú február

Hiába a február a legrövidebb hónap, nekünk mégis baromira hosszúra sikeredett. Alapvetően nem panaszkodhatom, hiszen október óta Lizi talán 1x volt beteg, Majci meg 2-3x, (mi felnőttek meg félszer-félszer) ami kész felüdülés a tavalyi szezonhoz képest (akkor havonta 1x mindenkit elkapott valamilyen kór, januártól meg már vége sem volt a körnek, jött a következő). Először egy jó kis torokgyuszival nyitott Lizi. Két nap múlva Férj is elkapta, és olyan szinten bedurvult nála a helyzet, hogy a következő hétvégén az ügyeleten kötött ki tűszős mandulagyulladással. Aki ismer minket, az tudja, hogy mit jelent, ha én v. Férj orvoshoz, hátha még az ügyeletre megy. Kb. félholt állapotban vagyunk. Nekem is kapirgált egy kicsit a torkom, de végül nem lett belőle semmi. (Hiába, no, a clean eating és a rendszeres sport megtette a hatását!) Lizi rendbejött, Férj szenvedett, majd Majci kötőhártya gyulladást kapott. Egy szem, majd a másik, majd mintha újra az egyik, majd egy jó kis ödéma a szemcsepptől. Február 2. felére úgy tűnt, hogy szépen lassan meggyógyulnak a gyerekek - bár Férj még AB mellett is szenvedett - én meg már kezdtem hátradőlni. És mi történik (úgy kb. mindig) mikor hátra akarok dőlni? Jön a következő figyelmeztető pofon. Múlt hét szerdán Majcinak elkezdett menni a hasa. Eleinte nem is volt annyira durva, de estére már éreztem, hogy nem lesz sima eset. Csütörtökön reggel 7 és 9 között 20 percenként telerakta a pelenkát. Én már annyira sajnáltam szegényt. Tiszta seb volt a popója tenyérnyi felületen. Nem tudom mitől szenvedett jobban: a feneke miatt vagy az állandó hasmenést kísérő gyomorgörcsöktől. Dokinéni Calicit diagnosztizált, és felhívta a figyelmemet a kiszáradás elkerülése érdekében végzendő feladatokra. Miután Lizi világéletében rossz ivó volt, tudom mit jelent görcsösen - az elfogyasztott centilitereket figyelve - folyadékot diktálni egy gyerekbe, aki nem akar inni. A helyzet aggasztó volt eleinte, de hétvégére úgy tűnt, hogy túlvagyunk a nehezén. Vasárnap már enni is hajlandó volt a kis "újranyolckilósom". Persze mi sem úsztuk meg, szombat hajnalban Férjjel mi is szorgalmasan járkálni kezdtünk a mosdóba. Reggelre olyan állapotba kerültünk, hogy fel sem tudtunk kelni, nekem kétszer kellett megtámaszkodnom a folyósón, mert fölállás után úgy elkezdtem szédülni, hogy minden elsötétedett előttem. Migrénes fejfájás és non-stop hányinger övezte a hétvége első napját. Vasárnap Lizi is beállt a sorba, reggel 8-ra 4(!) adagnyi mosás gyűlt össze az éjszakai balesetek miatt. A sok feladat láttán - mosás, domestosos nagytakarítás, ágyneműhúzás, betegápolás - azonban már nem volt időnk betegnek lenni... Azt sem tudtam hirtelen, hogy mely pontján essek neki a lakásnak. Végül szépen elosztottunk a feladatokat. Lizcsi délutánra nagyon sz.rul lett, folyamatosan 39 fok fölötti lázzal küzdött, és a már gyógyulófélben lévő Maja rögtön ki is használta a gyengeségét. Ugrált rajta, hiába szedtem le róla 100x, újra rámászott és direkt csesztette. Én nem is értem, hogy ez honnan jön neki és miért csinálja, de igazi kis genya és baromira élvezi. Ma reggel szerettünk volna elsőként a rendelésre érni - ez kb. fél 8-as érkezést kíván -, aminek nem is lett volna akadálya, hiszen Lizi 6-kor kelt, de sajnos rókával, majd újabbal, így végül nem indultunk útnak. Ma pihi van, holnap délután újra próbáljuk. Talán akkor már a tömeg sem lesz akkora, mint a teljes hétvégén összegyűlt hétfő reggeli. Sajnos tapasztalatból is tudom, az elmúlt 3 hétből 2x ott voltunk...
Most tehát várjuk a február végét, mint a Messiást, remélve, hogy az új hónappal végleg búcsút inthetünk ennek a beteges időszaknak.

Bermuda háromszög

Ez nálunk a konyhában található. Jellemző rá, hogy frissen elkészített ételek/desszertek tűnnek el benne pillanatok alatt, nyomtalanul.
Komolyan mondom hihetetlen! Mintha egy hatfős család élne itt 4 db jó étvágyú fiúgyermekkel. Férj szerint egyszerű a magyarázat: túl jól főzök. Különben is ez az én hibám. Így történhet meg az, hogy a terveim szerint 3 napra készített kaják 1-1,5 nap alatt felszívódnak. Mint például a vasárnap délután készített hatalmas tepsi muszaka. Gondoltam, jó lesz a hét első felére a gyerekeknek - meg kicsit a Férjnek (ő ugyanis elvileg fogyózik és salátán + csirkecombon él). Gyakorlatilag 1 órával azután, hogy kivettem a sütőből, már több mint a fele hiányzott és úgy kellett kimentenem 1-1 adagot a gyerekeknek hétfőn vacsira. Pedig én kb. 2 kanálnyit vettem ki, hogy lecsekkoljam, és hát Majci sem a hatalmas adagjairól híres.
Kedden délelőtt pedig - pótolandó az idő előtt elfogyott ebédet - nekiálltam egy nagy adag krumplistésztának + paradicsomlevesnek. Ha valaki látott volna, tutira azt gondolja, hogy egy kisebb hadseregnek főzők, ugyanis csúcsidőben a tűzhely minden pontján a legnagyobb méretű lábosom - 15 literes? - ill. az óriási serpenyőm pihent. Alig fértek el egymás mellett. Magam is megrémültem, mikor megláttam az elkészült adagot, és megfogalmazódott bennem, hogy most talán túllőttem a célon.
Aztán most újra megnéztem az üvegedényt, és dobtam egy hátast. Max. 2 adag maradt belőle. OK, ebből én is ettem egy keveset, mert egyszerűen imádom. Diéta ide, diéta oda, tegnap és ma is ettem egy-egy "Majaadagnyit", mert hónapok óta nem ízleltem se a krumplit, se a tésztát.
Most újra elkezdhetek azon gondolkodni, hogy megint mit főzzek. Vagy még egyszerűbb, és időkímélőbb lenne, ha beszereznék egy "terülj, terülj, asztalkámat".

Lizi beteg

Így nyitottuk a hetet. Reggel 9-kor kisebb vagyont a gyógyszertárban hagyva már otthon is voltunk. Csajos hetünk lesz. Bár Lizin megint nem látszik, hogy bármi baja lenne, Dokinéni szerint nagyon piros a torka, és mivel a 2 napig alkalmazott tantum verde nem használt, és a füle sem OK, elkezdte az antibiotikumot. Láznak, orrfolyásnak, köhögésnek, levertségnek, étvágytalanságnak nyoma nincs. Igazából délutánra már a torka/füle sem fájt. 1 nap alatt szétkapták az egész lakást Majcival.
Érzem én, hogy nagyon hosszú hetünk lesz...

Éves összegzés

Ez most nem a szokásos december 31-i évösszefoglaló - elég hülyén is venné ki magát jan. 31-én, no nem mintha a februárban felrakásra kerülő karácsonyi képek nem hatnak majd furán - hanem a diétám első leketyegett évéről lesz itt most szó. Pont egy éve kezdtem, miután kisebbikem úgy döntött, hogy végérvényesen lecserél a tápszeres flakonra.
Ha röviden összegeznem kellene az elmúlt évet, akkor azt mondhatnám, hogy piszok nehezen megy. Nekem itt sem osztottak jolly jokert. Mint az élet egyéb terülein, itt is háromszor annyi munkával fele olyan sikereket érek el, mint az átlagember. Ez van. Majd egyszer biztosan rájövök, hogy az élet mit akar ezzel nekem tanítani. (Egyébként azt hiszem a folyamatos küzdést, és azt, hogy soha nem dőlhetek hátra.) De most tényleg. Rendszeresen hallok olyanokat, hogy heti 3 óra sport mellett mindegy, h mit eszik az illető, szépen olvadnak le róla a kilók, vagy azt, hogy a terhesség alatt felszedett 20 kiló úgy ment le az anyukáról 3 hónap alatt, hogy egyetlen lábemelést nem volt hajlandó végezni, és még diétát sem tartott. Vagy azt, hogy elég volt az adagok csökkentése 0 testmoztás mellett, és havi 3-4 kiló szépen folyamatosan távozott. Rengeteg ilyen sztorinak vagyok szem- és fültanúja.
Ehhez képest én nyitottam egy 3 hónapig tartó 800 kcal/nap diétával, aminek az első hónapban volt némi (kb. -3 kg) eredménye, majd a mérleg 2 hónapig szinte meg sem mozdult. Mindezt persze rendszeres sport mellett. Majd fény derült egy kisebb mértékű IR-re, és egy brutális D-vitamin hiányra is. Aztán májusban újra elindult lefelé a mutató, kb. 6 héten keresztül távozott újabb 3-4 kg és megint csönd következett közel 3 hónapig. Mellette ketyegett a diéta és heti 4-5 óra edzés. Augusztus végén kezdtem azt érezni, hogy hiába állt a mérleg egész nyáron, a tükör egyszerűen nem azt mutatja, mint tavasszal, kezdtek igen szépen alakulni az izmaim, és folyamatosan jöttek a visszajelzések, hogy fogyok. Fogyni ugyan nem fogytam, de keményen alakultam. Aztán szeptember elején megváltoztott az életem és rátaláltam a Tilt-re. Új időszámítás kezdete volt ez a dátum, olyan szinten programoztam át az agyam, mint még soha életemben. Aztán Lizi szülinapjának délutánján rávettem magam valamire, amit korábban elképzelni sem tudtam volna: elkezdtem a 6 hetes futóprogramot. Nagy küzdelem volt ez, és eleinte a sikerek is elmaradtak - be is akadtam a 2. hét végénél - de aztán valami történt, és kezdtem élvezni az egészet. Nem érdekelt, hogy hol kellene tartanom, a saját ütememre váltogattam a sétáló/kocogó tempót, és nem maradt el az adrenalinbomba sem. Olyannyira, hogy orra is buktam, - ugye, ugye, mikor már végre kezdenek jól alakulni a dolgaim, a föntiek tutira elgáncsolnak - aminek egy igen komoly, a mai napig megmaradó sérülés lett a következménye. Ennek ellenére a diétát továbbra is tartottam, majd karácsonyra életem legjobb időszakát zártam -10 kilóval. Most meg nagyon úgy néz ki, hogy újra pihi szakaszban van a súlyom, immáron 6 hete egy helyben dekkolok, sőt, eleinte még híztam is. Pedig nem kímélem magam most sem.

És akkor következzen az elmúlt év számokban:

Mell: -18 cm
Derék: -17,5 cm
Csípő: -20,5 cm
Fenék: -14,5 cm
Comb: -7,5 cm
Kar: -5,5 cm

Súly: -17 kg

Az út még hosszú előttem, de azt hiszem, hogy bátran kijelenthetem: voltam már ennél kevesebb kiló életemben, de ilyen jó kondival és izmokkal még soha nem rendelkeztem :-)