Első karácsony

Legalábbis Majci számára. 24-én itthon ünnepeltünk, nagyon jól sikerült az este, Lizi extázisban, sikítozva bontogatta a csomagokat, Majci pedig a kék kockás, masnis szoknyás fenekét billegette, mikor dobozról-dobozra mászott. Őt még a csomagolópapír és a dobozok érdekelték a legjobban.

Viszont dobtam egy hátast, hogy az én kis 8 hónaposom nyugiban végigülte a karácsonyi vacsit az etetőszékében. 24-én, 25-én és 26-án is. Hihetetlen! Nem vagyok ehhez hozzászokva. Lizinek kb. 15 másodperc után fogyott el a türelme és kb. 3 éves koráig nem tudtunk együtt enni, mert felváltva foglalkozott vele egy felnőtt. Regényt tudnék írni az 5 perces szülinapi ebédekből, a végigüvöltött családi összejövetelekből és az éttermekről, ahova bejönni sem volt hajlandó, így aztán felváltva ült vele kint a kocsiban egy felnőtt. Ilyen előélet után igenis nagy szó a mi családunkban, hogy egy kisbaba, aki a mi génkészletünket örökölte, képes nyugton ülni az asztalnál 20 percig. Na jó, közben azért szórakoztatni kell és percenként új játékokat kell a keze ügyébe helyezni.
25-27-én a szokásos családlátogatós kört jártuk be, a legemlékezetesebb pillanatok: Majci tátott szájjal nézi a csillagszórót, közben még a nyála is kicsordult kicsit ill. mikor próbáltam az idegen környezetben elaltatni, amire csak rajtam volt hajlandó, méghozzá úgy, hogy a garbómba jobb kézzel teljes erővel belekapaszkodott, jelezvén, hogy ő itt akar maradni, nehogy le merjem tenni. Persze 20 perc után gonoszanya voltam és áthelyeztem az ágyikójába.

8 hónapos lett

Súly: ingadozó és kaki-függő, de nagyjából 6400 gramm
Mozgásilag hozza a tankönyvi átlagot: forog, kúszik, felül, felállHangilag továbbra is beleillik a családba: tud és szeret karattyolni. És már cseppet sem halk.
Haj göndörödik ezerrel a fejtetőn, lassan csatra lesz szükség.
Evés: továbbra is gazdaságtalan üzemmódban van, csak üveges bébiétel elfogyasztására hajlandó, a gyümölcsöknél még széles a repertoár, de zöldségileg van kb. 5-féle, amit hajlandó megenni. Azt is csak úgy, hogy kiabál minden egyes falat után, mintha számon kérné a szülőanyjától, hogy miért kínozza szájnyitogatással és nyeléssel. A múltkor olyan mérges volt, hogy szó szerint lekiabálta a fejemet. Így aztán az evés lassan és nehezen megy, 2 szilárd ételnél tartunk, de legalább már megeszik 2 rendes adagot: 1 gyümit és 1 főzeléket. Ha viszont fáradt – ami azért előfordul, mert továbbra sincs rendszer a napi ritmusban – esélytelen a kanalazás, ilyenkor marad a favorit: a jó kis meleg tejci cumisüvegből.
Szeparációs szorongás megy ezerrel: gyakorlatilag mindent csak úgy hajlandó csinálni, hogy egy kezével belém vagy a ruhámba kapaszkodik, illetve minimum egy testrésze hozzámér. Így a napokat a földön gubbasztva töltjük, igazi hát,derék és térdbarát testhelyzetben.

 

A két mágnes

Egy kicsi és egy nagy, amelyek mindig egymás közelében vannak. Vagy a kicsi tapad a nagyhoz, vagy a nagy a kicsihez. Maja a kicsi, én a nagy. Így telnek a napjaink hetek óta. Kőkeményen zajlik a szeparációs szorongás. Kicsit rossz, nagyon jó. Nem haladok, de soha vissza nem térő pillanatok/napok/hetek részesei vagyok. Már nincs hátam és derekam az egész napos földön üléstől. Gyakorlatilag Majci reggel fölmászik az ölembe, áll rendületlenül és időnként ráhajtja a fejét a mellkasomra – amikor éppen nem az anyajegyeimnek magyaráz.

A nappali alvások idejére tudom kicsit levenni magamról, ami nem túl sok. Persze vannak rövid időszakok, amikor muszáj eltávolodnom tőle. Na, ilyenkor szélvész sebességgel teper utánam kétségbeesve. Bárhol vagyok, jön utánam és a fejével bökögeti a bokámat vagy rángatja a nadrágomat jelezve, hogy most azonnal vegyem föl. Amikor meg éppen felfedezőjáraton van, akkor én tapadok rá és kucorgok mellette, hogy a felfedezés biztonságos legyen. A fáradtságot ugyanis hatalmas puffanások tudják kísérni. Néha lehuppan a fenekére, sokszor csak eldől, mint egy liszteszsák. Ilyenkor azért jó, ha a közelben van az ember.
A szorongáson túl még a szokásos tényezők is bezavarnak a nappalokba/éjszakákba, úgy mint fogzás és mozgásfejlődés. A sok nyűgös nappalt néha nyűgös éjszakák követik, de előbb-utóbb ez is jobb lesz. A tegnapelőtt éjjeli 3 órás üvöltést pl. tegnap már egy nyugodt, békés éjszaka követte :-)

Művésznő

Azt hiszem visszavonhatatlanul elindult ezen az úton. Most már biztosan állíthatom, hogy nem csak a szülői elfogultságunk mondatja azt, hogy valamilyen előadóművész lesz belőle. Vagy legalábbis erre a pályára született. Két éve nem tudom úgy társaságba vinni Lizit, hogy ne döbbennének meg az emberek a magabiztosságában, a szégyenlőség nélküli szereplésén. Bárhol, bármikor és bárkinek képes komplett műsort előadni énekléssel, tánccal és drámával, szöveggel csak hogy minden figyelem feléje irányuljon. Ez élteti. Akkor a legboldogabb, ha a lehető legtöbb szempárt magára tudja irányítani. Mindent megtesz érte és mi tagadás, halálosan jó fej és szórakoztató. És ezt megint nem csak én mondom, hanem minden ismerős és ismeretlen, aki részese a produkcióknak. És hogy mi az apropója a bejegyzésnek? Hát az, hogy ma ismét elhangzottak a szokásos mondatok, ami csupa büszkeséggel tölti el anyai szívemet: „hitetetlen a lányod”, „kész művésznő”, „nem lehet rá nem odafigyelni”, „színpadra termett”, „még biztosan hallunk róla”. 
A hely, ahol mindez történt pedig nem más, mint az ovis karácsony. Külön is énekelt, de a közös éneklésből is az ő hangja tűnt ki, a táncmozgásait pedig tanítani kellene :-)
Nem tudom mi lesz belőle, de van egy erős tippem :-)

A későbbiekre való tekintettel dokumentálom a kezdeteket:

 

Összehasonlítósdi

Ez az, amit nem lenne szabad, de mégis minden anyuka megteszi, aki egynél több poronttyal rendelkezik. Mert viszonyítani jó. Van, ahol a hasonlóságokat keressük, és van ahol a különbségeket. A mozgásfejlődésben szerintem legfőképpen különbségek vannak. Erre engedek következtetni a nem reprezentatív felmérésem alapján.
Akkor most nem hasonlítgatok, csak leírom a tényeket.
Lizit brutálisan erős nyakizmokkal hoztuk haza a kórházból, 5 naposan itthon emelgette a fejét, a Dokinéni csak nézett az első itthoni látogatása alkalmával. Igazából csak az előírás miatt fogtuk a fejét egy darabig (kb. 1 hétig), mert szinte az első pillanattól kezdve gyönyörűen tartotta. Háton egyetlen percet nem töltött, a sok hasalás ellenére lusta időszak jött, hónapokig semmit nem csinált, 6 hónaposan a 4 forgásból is csak egyet volt hajlandó rendszeresen bemutatni. Védőnéni javaslatára forgattuk is pokrócostul nap mint nap. Aztán jött egy nagy kattanás és mindent bepótolt, amiben lemaradt, sőt túl is teljesítette az elvártakat: 2 hét alatt beindult a forgása minden irányába, négykézlábra pattant, egy kicsit kúszott, elkezdett mászni és felállt. Mindezt 7 hónapos kora előtt. Az ülés a feledés homályába veszett, nem találtam róla feljegyzést, de azt tudom, hogy viszonylag hamar megült stabilan, az önálló felülés pedig nem sokkal később jött. A hosszabb távú lépegetést pedig az első szülinapja előtt 1 nappal megrendezett bulin tette meg. Naná, már akkor is szerepelt. Minek tartogatta volna a nagy pillanatot a szülőanyjának, mikor a fél rokonság előtt is ünnepeltethette magát :-)
Maja átlagos újszülöttként látta meg a napvilágot, fejecskéje kellő alátámasztást igényelt egy jó darabig. Sőt, a hátrafeszítés/előrebillenés és egyéb más figyelmeztető jel miatt úgy éreztem, hogy nem az elvárt tempóban halad. Ennek köszönhetően 3 hónapos korában már Dévény tornára jártunk, ami iszonyatosan beindította. 2 kezelés után elkezdett pörögni és 4 hónapos korára már megállíthatatlanul forgott körbe-körbe. Aztán nekiállt piramisoskodni: kéz és tappancs a földön, popó az égben, és így próbált előre haladni. A nagyobb távokat 6,5 hónapos kora óta végül kúszás formájában bonyolítja, nagyon vicces látni a kommandózását. Nekem külön élmény, hiszen Lizi alig csinálta ezt a mozgásformát. Pár napja felállt (pont 1 hónappal később, mint anno Lizi) és most ezt csinálná a nap minden percében. Felülésig is eljutottunk a minap, ennek az első pillanatával Mamit örvendeztette meg – én csak a hetekig tartó előmunkálatokat láttam. Viszont mászni továbbra sem hajlandó. Visszavittem Dévényes kontrollra, és abban maradtunk, hogy január végéig adunk időt az önálló mászásra, ami 1 hónappal korábban van mint az előírt 10 hónapos határ, de nem akarjuk, hogy a kúszás túlságosan berögzüljön. Most itt tartunk. Kíváncsian várom, hogy a többi dolog hogyan alakul. Aztán persze rögtön előkapom a Liziről vezetett kis füzetet és megnézem, hogy ő éppen mit csinált akkor. Mert hasonlítgatni jó :-)

Megmutatom mi az, amiben nagyon hasonlítanak egymásra. Szinte napra pontosan egyidősek :-)

 

Kaki

Úgy érzem, önálló bejegyzést kell szentelnem a témának, mely oly kedves minden gyermekkel rendelkező anyukának és oly érthetetlenül borzalmas gyermektelen társainknak.
A dolog ott kezdődött, hogy Majci élete első 3 hónapjában szinte teljesen mellékelte a témát. Komolyan aggasztó volt a jelenség, hogy az esti fürdésnél a popómosás mondhatni csak rituális értékkel bírt, komoly tisztító szerepet nem töltött be. Kb. 2 hetes korában „felejtett el” kakilni, és a 2-4. napokon jellemző keserves sírást eleinte hasfájásnak tudtam be. Még a népi gyógymódot is bevetettük, szegénykémmel bőszen itattam a kapros teát, aminek hatására zsinórban pukkantgatott akkorákat, hogy csak lestünk, és a lehelete is olyan volt, mint egy frissen bontott csemegeuborkás üvegnek. A küzdelem viszont tovább tartott, így rájöttünk, h nem puffadás, hanem kakigondok állnak a fájdalom hátterében. Nem volt más választásom, bevetettem az eszközt, amihez eddig nem volt szerencsém: a szélcsövet. Mikor már nagyon szenvedett, akkor megpiszkáltam. És ez így ment hónapokig. Aggódtam, hogy rászokik és majd iskolás korában is csak így fog tudni kakilni, de dokinéni megnyugtatott, hogy ne aggódjak, legkésőbb a hozzátáplálásnál megoldódik az ügy, ami azért még bőven hónapokat jelentett.
Végül akkor állt be javulás a dologban, mikor szeptember tájékán elkapott Lizitől egy jó kis f.sós vírust, és szegénykémnek naphosszat a pelenkáját kellett cserélni. Úgy rákapott a dolog ízére, hogy gyógyulás után is megtartotta jó szokását és napjában többször telepakolta a pelust. Ami tök jó dolog, de azzal a ténnyel együttvéve, hogy a táplálékbevitel nem igazán növekedett, végeredményképpen siralmas hízási eredményeket mutatott a havi státuszvizsgálatokon. Ehhez még azt is számoljuk hozzá, hogy a forgás elsajátítása után igen aktívan töltötte a napokat, ami szintén nem növelte a mérlegen a számokat.
Ma ott tartunk, hogy a kisasszonyból egy igazi kis „Kakamanó” lett, napjában 3-4 adagot produkál. Olyan kis nőcis adagokat, ami arra jó, hogy ne érezzük a szagát – így simán bent lehet felejteni a kakiban 1-2 órára. Szóval ahelyett, hogy napi 1 rendes méretűt produkálna, 4 részletben kibogyózva adagolja pár óránként. Arra a pontra jutottam, hogy a szaglás kevés, sűrű időközönként véletlenszerűen pelusellenőrzést kell beiktatni, ami az esetek nagy részénél tartalommal is jár :-)

Sosem lesz vége

A betegséghullám idestova 3 hónapja tart és mikor már azt hisszük, hogy kijöttünk belőle, újra lecsap. Nem tudom mi lehet Lizivel, mert átlagban évi 3x szokott beteg lenni, most meg folyamatosan hazahoz valamit az oviból, ami aztán szépen körbejár a családban. Éppen legyűrtem a mellgyulladás okozta több napig tartó lázat, mikor Lizit elkapta vmi hányós nyavalya. Éjjeleken keresztül rohangáltunk a WC-re. Szegénykém, olyan kis elesett volt, még makacs lázzal is küzdött, ami aztán rá egyáltalán nem jellemző. Így aztán a betegségben töltött szülinapot betegségben töltött névnap követte. Minden fotón látszik, hogy nem egészséges. Már úgy tűnt, hogy a család többi része ezt végre megússza – Lizi is újra járt oviba – mikor is én újra kidőltem. 39 fok fölötti láz napokig és a szokásos macerák. Mivel nem volt kedvem újra 10 napig szenvedni, elmentem a szakorvosokhoz, akiktől rögtön bezsebeltem 2 lórúgás gyógyszert. Mivel az antibiotikum 6-ig napjáig semmilyen javulás nem következett, már kezdtem megijedni, de végül, mire elfogyott az egész doboz, mégis meggyógyultam. És itt még mindig nem tudtunk hátradőlni, hiszen Lizi ugatva kezdett köhögni, amivel újra mentünk a dokinénihez. Egyetlen dologért vagyok hálás: köszönhetően a tejen keresztül átjutott némi AB-nak és a sokat viselt maszknak, Majci megúszta az egész dögkórt. Holnap végre mehet oviba Lizi, és nagyon remélem, hogy most már végérvényesen vége lesz a kínlódásnak, mert ez az itthonlevősdi megint nem segített Majci napirendjének a kialakulásában. Sőt, ez a kis drágaság hetek óta nem jutott a neki járó kiadós sétákhoz sem. Szegény kis másodszülöttek…