Felszállási engedély

Megkaptam. Végre eljött ez is. Igaz, hogy csak egy próba alkalomra, aztán meglátjuk, hogy hogyan bírom. Azt hiszem nem is várok sokáig, még a héten elmegyek egy edzésre. Kíváncsi leszek. Ennek örömére most - igazából amiatt, mert javulok - a körömlakkommal harmonizáló színű tapaszt kaptam a bokámra, amit rögtön meg is örökítettem. Íme:

 

 

Ha a boka rendes mozgásához nem tartozna a talp befelé fordítása, akkor azt is mondhatnám, hogy meggyógyult. Ill. még egy jó darabig kerülendő minden kő és talajegyenetlenség a bal lábammal, ugyanis pár napja sikerült egyet megtalálnom, és azt hittem, hogy ottmaradok a fájdalomtól. De aztán rendbe jött :-)

Konzekvenciák

Az elmúlt pár nap kifejezetten hasznos volt, levontam néhány következtetést:

1) A legeslegfontosabb, hogy másodjára is ugyanolyat dobott a gép, mint elsőre, vagyis ismét van egy gyermekünk, aki csak és kizárólag a saját ágyában képes aludni. És nem, nem ájul be délután úgy, hogy éjjel csak 6 órát aludt. Sőt, még este sem ájul be, azután, hogy éjjel csak 6, nappal pedig 0 órát aludt. (Mi szülők pedig igazán jól elvagyunk 7-8 óra alvás/2 nap átlaggal. Bár reggel úgy éreztem, mint akinek savval öntötték ki a szemét, de 2-3 kávé és pár ébren töltött óra után már egész jól bírtam.)

2) Nálunk az a tézis is megbukott, hogy "a gyerek ott van otthon, ahol a szülei vannak". Az otthoni szokások szerinti "külön szobában altatás" buktája után megpróbáltuk a "közös szobában, de külön ágyban" verziót is, majd miután ez is ugrott, közénk vettük kisebbikünket. 3 órán keresztül egész jól aludt - mi kevésbé, ugyanis brutál hangerőn horkolt, amit félóránként álmában beszéléssel tarkított. Majd jött az ébredés, és 4(!) órán keresztül úgy aludt(???) ,hogy 5 percenként felriadt, dobálta magát, belefejelt a fejtámlába, felült, és rémülten szólított engem, majd az apját. Csak 30 puszi, simi és ölelés után volt hajlandó elfogadni, hogy ott vagyunk mellette, majd letette a fejét. És 5 perc múlva újra kezdődött minden. Nem érezte magát biztonságban, még köztünk sem... 

3) 2 nap a saját ágyától távol elég volt ahhoz, hogy fenekestül felforduljon az itthoni alvásrendje is. 4 napja vagyunk itthon, de még mindig 1 órás balhé van az esti alvása körül (ami régen úgy működött, hogy egy rövid rituálé után beraktam az ágyba, simi, kis beszélgetés és alvás), nappal pedig nem hajlandó aludni. Mint most. Éppen alvásidő van, de vidáman nyomogatja a Bubble Bird Rescue-t az apja ölében. Az alvás szó hallatán sikítófrászt kap. (Az apja 5 percenként megkérdezi tőle, hogy mennek-e aludni.)

3) Pár nap ünnepi kajálás (értsd süti és csoki) teljesen kizökkentette az egyébként is kriminális evési rendjéből. Alig eszik pár falatot a normális kajából, majd 10 perc múlva sír, hogy éhes. Persze, mikor felajánlok neki némi gyümölcsöt vagy joghurtot, fejet rázva monjda, hogy nem, majd közli, hogy "(cs)okit kérsz". A rost-, gyümölcs- és joghurtmentes kajálás pedig kifejezetten rossz hatással van az emésztésére, így amiatt is megy a kínlódás :-(

4) Két gyermekes édesanyaként végérvényesen rá kellett jönnöm, hogy feleslegesen viszek magammal 2 napra könyvet. Hiába jutott időnként akár 7 felnőtt is a 2 gyerekre, nem igazán volt rá lehetőségem, hogy kinyissam. Nyugis 1-2 óra nem jutott, fél órára meg semmi értelme, hogy elővegyem a közel 1000 oldalas könyvemet. (Inkább a csajok színehzető házikóján dolgoztam.) Hát, majd egyszer. Talán nemsokára...

5) Tudomásul kell vennem, hogy hónapokig tartó szigorú diéta után máshogy kezd el tartalékolni a szervezet. Ez azt jelenti, hogy egyetlen étkezéstől is képes vagyok fél kilót hízni, két nap alatt pedig további kettőt. Tudom, ez nem zsír, csak a sós kaját kötik meg a vizet, de akkor is. Felháborító! Ráadásul nem is zabáltam magam halálra. Ok, nem hagytam parlagon heverni sem a libamájat, sem a kocsonyát, sem pedig a zserbót. De baromira mértékkel ettem mindenből, ráadásul amihez kellett, ahhoz is csak minimális szénhidrátcsökkentett kenyeret ettem. Még a "füredi zabálás" is kimaradt, épenhogy egy falat sütit ettem csak. Hazajövetelünk másnapján dobtam is egy hátast a mérlegen. No mindegy, nincsen még másodika, majd meglátjuk, mi lesz a tervemmel... (Most nézem, ebben a postban dec. 31-et írtam, pedig január 2-re gondoltam, hiszen akkor aktuális a következő "10 naponkénti" mérés. Szóval még két nap...)

6) A -17 kg, és persze az, hogy az eddigiektől eltérően nem ettem magam tele rosszullétig, kifejezetten élvezhetőbbé tette Veszprémben a lépcsőn való fel-le szaladgálást. Nem emlékszem olyan karácsonyra, amikor ne úgy éreztem volna egy az emeleten felejtett dologért való felszaladást, mintha minimum egy 8000 méteres hegycsúcsot kellett volna megmászni. (Kb. erőm is annyi maradt a 14. lépcsőfok tetejére). Élvezettel szaladgáltam föl és le, akárhányszor, minimális fáradtság vagy rosszullét nélkül. Ja, és a bokám is kezd partner lenni. (Ok, lefelé még nem az igazi, de alakul.)

20. hónap

Ismét eltelt két hónap, melynek a múlását leginkább Maja hajkoronájának változásán lehet lemérni. Egyre jobban kezd hasonlítani a Kész Átverés c. műsorban használt parókához. Ha meglátja az ollót a kezemben - néha bepróbálkozom egy-két szembe hulló tincs megkurtításával - heves tiltakozásba kezd, és esélyem sincs a műveletre, a csatot és egyéb hajszelidítő eszközöket pedig nagyon nem kultiválja mostanság. Súlyilag mintha megállt volna az idő, még mindig közelebb van a 8 kilóhoz, mint a 9-hez. Nőtt, ezt leginkább abból látom, hogy a széltében még mindig tökéletesen illeszkedő 68-as/74-es ruhákból kezd kezd kilógni a csuklója és bokája.
Növesztett néhány fogat, így az első körben várható fogakból 14-el már rendelkezik - egyébként Lizi is aktív fogas időszakában van, már 5 db fogváltáson + a 4 db 6-os rágófogon is túl van.
Belekezdett az önálló evésbe is, ami egyelőre kevésbé sikeres és hatékony. A szándék megvan, a sikertelenséget sokszor türelmetlen hiszti követi. Fejlemény, hogy megkezdte a pohárból való ivást is - jobb későn, mint soha. Na most ez az, amitől agyvérzést kapok, mert megmagyarázhatatlan módon minden második benyelt kortyot teljes egészében visszaküld. Mivel nem vizet iszik, eme folyamatnak meglehetősen sok káros következménye van ruhára, szőnyegre és mindenféle bútorra való tekintettel. Ráadásul lesben állva várja, hogy megfeledkezzünk magunkról, és számára könnyen elérhető helyen hagyjuk kitöltött italunkat, amit aztán ő fölmarkol, és izgatott sikítás közepette elszalad vele. Szalad, és közben lötyög minden mindenfelé. Eljutottam arra a pontra, hogy nem kapok agyvérzést a 245. maradandó folt miatt és elkönyveltem, hogy pár év múlva szőnyeg- és huzatcsere (milyen jó, hogy ilyen kanapét/fotelt választottunk?) lesz beiktatva.
Tevékenységeit tekintve Majca továbbra sem a mindennel szépen eljátszó típusú gyerek. Bár rájöttem, hogy mikor vendégek vannak nálunk, akkor direkt leül játszani. Mintha mindig is ezt csinálná. És mikor a vendégek megjegyzik, hogy milyen szépen eljátszik, akkor csillogó szemekkel néz rájuk... ...majd zsiványan rám. A nap nagy része továbbra is bujciból áll, hol a fotelben, hol a "nagyágyon", imád hozzám dörgölözni, ujjat szopva nyüsszögni. Azt hiszem ideje elfogadnom, hogy ő ilyen, ahelyett, hogy azon aggódom, hogy nem igényel annyi értelmes foglalkozást - értsd könyv olvasás, szó tanulás, kirakózás, építés, mondókázás stb. - mint Lizi. Borzasztó lelkiismeret-furdalás gyötör emiatt. Mikor Lizi bölcsibe ment, elégedetten dőltem hátra, mert úgy éreztem, hogy az alapvető dolgok mellett kellőképpen foglalkoztam a kis agyával is az itthon töltött 2 év alatt, és jó alapokat kapott tőlem a további okosodáshoz. Ez meg is látszik rajta, naponta jönnek a pozitív visszajelzések. Maja meg nem vevő rá. És ha amiatt nem lesz okos, mert nem tanítottam meg neki ezeket a dolgokat az itthoni lét alatt? Nagyon rossz érzés, de hiába veszem elő ugyanazokat a játékokat, mint Lizinél, nem érdekli. Csak a folyamatos testi kontaktus. Azt hiszem el kell fogadnom, hogy ő ilyen :-)
Beszédfejlődésében robbanás következett be az elmúlt időszakban. Azt gondolom, hogy eddig is bőven hozta az életkori átlagot, csak ugye mi Lizihez hasonlítjuk, aki ekkor már mondatokban kommunikált, betűket ismert föl és vers-részletet (József Attila Altatóját) tanult meg pár óra alatt. Mindenesetre Majca ma ott tart, hogy egyre több szót használ magától is - annyit, hogy gondban lennék, ha most fel kellene sorolnom, vagy össze kellene számolnom - és többször köt össze két szót, egyszer-egyszer hármat is. A leggyakoribb tőmondatok: kérsz enni, inni kérsz, abbót kérsz, gyere ágyra, anya indíts (DVD-t), kiszedjük kaki (=peluscsere, szinte mindig szól, ha megvolt az akció, amihez egyébként tök édes módon elbújik a szék/kanapé/ajtó mögé), ömmele anya (anya ölébe). Bemondásra mindent utánunk mond, vagy legalábbis próbál, ezzel teret adva Férjnek saját szórakoztatására - pl. a kedvenc argentín focicsapatok és játékosok neve, hogy egyebeket ne is soroljak. A beszédfejlődésén túl elkezdte rendeltetésszerűen használni az igen-t és a nem-et. Eddig bármit kérdeztünk tőle, IGEN esetén a válasz mindig az volt, hogy kérdő hangsúllyal visszamondta a feltett kérdést, NEM esetén pedig hátravetette magát és hisztibe kezdett. Most viszont teljes pontossággal válaszol a feltett kérdésre igennel vagy nemmel (amihez továbbra is erőteljes fejrázás jár).
Észrevettem, hogy visszaemlékszik napokkal korábban történt dolgokra. Pl. a minap leesett a fürdőben a fellépőről és megütötte magát a kövön, azóta naponta minimum 3x megy oda, és üti meg az adott követ, hogy "csúnya". Ha pedig eszébe jut valami ,édes módón az én kérdő hangsúlyomal megkérdezi, hogy emlékszel? és hozzáteszi, hogy éppen mi jutott eszébe.
Még egy cuki szokása van, amitől behalok. Kb. két hónapja az az altatási szokásunk, hogy mielőtt ágyba rakom, mondom neki, hogy "Boribon is alszik, Annipanni is alszik és Maja is alszik. Szép álmokat!" Pár napja viszont elkezdett visszakérdezni az egyéb családtagok aktuális helyzetét illetően. Először csak az érdekelte, hogy az apja ill. Lizi alszik/dolgozik/oviban van-e, de tegnap este ott tartottunk, hogy a fél rokonságról (még a vasárnap itt járt öcsémről és a barátnőjéről is) számot kellett adnom. Mikor már nem jutott eszébe új családtag, megkérdeztem tőle, hogy most minden OK, majd jött egy igen, és teljesen megnyugodva bevette az ujját a szájába, és hangos cuppogásba kezdett :-)

Csináltam róla mostanában néhány jó képet, ami nem kis teljesítmény volt részemről, tekintettel arra, hogy amint gépet lát a kezemben, őrült mozgásba kezd.

Ezeken szimplán gyönyörű!

   

Beöltözős:

 

 

Ilyen a reakciója, ha próbálom visszaszerezni az elcsent telefonomat:

 

 

Korunk gyermekei:

 

 

Könyvlapozgatás közben:

 

 

 

Ahogy megérzi a süti illatát...

 

Duplán rosszban sántikál (asztal tetején és Lizi cuccait rámolja):

 

 

 

 

 

Szent Karácsony Napja

Ahogy Férj szokta nevezni december 24-ét. Egyébként sokszor nem is olyan szent, mert mire minden összeáll, tutira túlvagyunk pár balhén. Csak olyan szokásos, "miértígyraktadfölaztagömböt" és "nemleszünkkészeksegítsélmárvalamit" és "miértkellmostórákigtelefonálnimosogassálinkább" típusú szóváltásokról van szó.
Az, hogy most billentyűzetet ragadtam, nem jelenti azt, hogy minden pöccre készen van, és semmi dolgom. Sőt! Köszönhetően annak, hogy van egy egész nap mágnesként funkcionáló másfél évesem, aki tegnap pontosan 75 percet aludt, Férj pedig a délelőtti pár órás munka helyett csak délután 5-kor ért haza, nem mondhatni, hogy annyira jól haladtam tegnap. Csomagolni is Majca mellett voltam kénytelen, ami kb. úgy nézett ki, hogy a két kezem szorgosan bújtatta díszes köntösbe az ajándékokat, két lábammal (vagy nem is tudom, lehet, hogy még két kezet növesztettem közben) pedig kisebbikemet szórakoztattam. Beraktam az etetőszékbe, 5 mp-ként adogattam neki vmi érdekeset és kevésbé veszélyeset - bár ő konzekvensen az ollót és a tapétavágót követelte - aztán kivettem, majd a székre mászott, utána az asztalra, ekkor kiszedtem a túl veszélyes eszközöket a kezéből, aztán levettem az asztal tetejéről, majd kezdődött minden előről. Ennek köszönhetően egy nem éppen rövid lista vár rám a mai nap folyamán, de mégis kénytelen vagyok beiktatni egy ünnepi bejegyzést. Kapásból két indokot is fel tudok sorolni: 1) Egyik fontos teendőm a fényképezőgép kártyáján lévő képek letöltése, hogy legyen bőven hely az elkövetkezendő napokban. Így aztán csak a feladataimat teljesítem azzal, hogy letöltöm a képeket és ide rögtön fel is rakok párat :-) 2) Majca tegnap volt kereken 20 hónapos, és mivel az elmúlt hónapban elég sok mindnenben volt változás, úgy érzem, szükséges ezeket a dolgokat gyorsan dokumentálni is. Tehát most akkor következzen a 20 hónapos bejegyzés, aztán a nekiállok a teendőimnek. Sajnos előre látom, hogy ma is a tegnapi forgatókönyv esélyes, hiszen M ma reggel 6:10-kor kelt - vagyis már reggel fél 9 óta nyűgös, most éppen a fotelben ülve hozzám bújva szopja az ujját tök álmosan. Valahogy minimum délig ki kellene húzni és csak remélni tudom, hogy a déluátni alvása hosszabb lesz, mint a tegnapi! Muszáj, ha nem szeretnénk, hogy kopasz fa mellett délután 1-kor érkezzen a Jézuska...

Rohanás

Idén azt hittem, hogy minden máshogy lesz, hiszen én itthon vagyok. Időm mint a tenger, hiszen "csak" egy másfél éves anyafüggő kismágnes van reggeltől estig rámtapadva. Bár az ajándékok beszerzését időben elkezdtük és be is fejeztük, azért még akad egy-két tennivaló. Pl. a rengeteg ajándék (kb. mindenkitől-mindenkinek, így aztán a sajátjaink is) becsomagolása is évek óta az én feladatom. Mivel az esti csomagolás ugrott (Lizi alvása fél 10 előtt esélytelen, és amíg el nem alszik, egy csomószor átszökik "csak egy puszira" a nappaliba), Maja mellett képtelenség ilyet csinálni, maradt a napközbeni alvás alatti idő. Ill. az sem nagyon, hiszen kedden a karácsonyi műsor után Lizi is hazajött, péntektől karácsonyig pedig már végleg itthon lesz. Kedden éreztem, hogy ütemtervet kell csinálnom karácsonyig, így végül felsorakoztattam a teendőimet, és most azon vagyok, hogy megtaláljam számukra a legmegfelelőbb időpontot. Mit ne mondjak, eléggé sűrű lett ez a hét. Kedden ovis karácsony, szerdán még egy utolsó sulis előkészítő, csütörtökön még egy kezelés a lábamra, pénteken még egy utolsó oltását Majcinak remélhetőleg 6 éves koráig, szombaton még egyszer gyógymasszőr, igyekszem a mosásoknak is megtalálni az optimális időpontot (minél később, de úgy, hogy minden ki legyen mosva, száradva, vasalva, mire 24-én megpakoljuk a bőröndöt), és a család 3 nő tagjának hajmosását is hasonló elvek szerint időzítem. Úgy érzem nem az unalom fogja jellemezni az elkövetkező napokat. A lányok ajándékai becsomagolva, de a többieké még hátra van. Most ugye lenne időm, de Lizi 1 m-re tőlem legozik, ezért választottam a blogírást a csomagolás helyett :-)

Lányok ajándékai - (majdnem) mindenkitől

Egyébként a lábamra visszatérve: sikerült végre az ovistárs gyógymasszőr apukához eljutnom - ami annak ellenére, hogy gyalog 2 percre laknak tőlünk, viccesen nehézkes volt - és 2 alkalom után elmondhatom, hogy nagyon sokat javított a lábfejem mozgástartományán. Sajnos azonban ő is és Ruben is elmondta, hogy kezdjek barátkozni a gondolattal, hogy még januárban sem fogok aerobic-on ugrándozni. Basszus! Ha én tudtam volna október 20-án, hogy most 3 hónap kényszerpihenő jön!!! Áááá, jobb is, hogy nem tudtam. Tutira eret vágtam volna magamon. Még most is roppant dühös vagyok. (És reménykedem, hátha mégis mehetek januárban tornázni. Még egy 20-i dátummal is kiegyezek, csak legyen január! Légyszi, légyszi, légyszi kicsi bokám!!!!)
Hab a tortán, hogy a súlyom is nagy fityiszt mutatott nekem. 3 nap alatt 1,3 kg-t híztam. Úgy, hogy TARTOM A DIÉTÁT!!! Bakker, ez egyszerűen nem igazság! Kb. ennyi szilárd kaját ettem 3 nap alatt összesen, és az emésztésemmel sincs probléma, naponta letudom a kötelező köröket abban a bizonyos helyiségben. Szóval nem tudom, hogy ez mi miatt lehet (ciklusilag sincs rá magyarázat), így aztán arra jutottam, hogy álmomban tutira elloptak az UFO-k és teletömtek mindenféle hízlaló kajával.

Ovis karácsony - Part II.

Az előző bejegyzésemből kimaradt Majci, pedig említésre méltó volt a viselkedése. Nem kicsit :-) Kezdődött azzal, hogy többször is megpróbálta ellopni a show-t. Miután van egy nővére, akitől láttunk már egyet s mást, fel voltunk készülve mindenre. Pl. arra is, mikor a tömött teremben, az ovisok bevonulása előtt kiszökött a "színpad" közepére és csak úgy elkezdett táncolni. Mindenki nagyot derült a kis színésznő produkcióján, én meg gyorsan ugrottam, és visszacsaltam magamhoz. Eme mutatványát a műsor alatt még 2x ismételte meg - úgy gondolta, hogy a nővére mellé áll, és ő is énekel egy kicsit - először némi édességgel bírtam csöndre és az ölemben nyugovóra, majd Férjnek ki kellett vinnie a teremből heves tiltakozások közepette.
Miután rendben lezajlott a műsor, a kislányok teljesen ráröpültek Majcira. Lizi már ment volna haza, de Maja teljesen belakta az ovit. Élvezte, ahogy a lányok, simogatják, babusgatják és egyszerre 3-an, 4-en foglalkoznak vele. Nem hiába, tőlem sem tűri napközben, hogy akár csak pár percre is megfosszam a figyelmemtől...

Lányok gyűrűjében



Mindent lerámolt (volna)

Totális átszellemülés

 

 

1-es számú művésznő

 

19-re lapot húztam

Ma elhatároztam valamit. Felbuzdultam az eddigieken, és azon, hogy fél bokám és korlátozott sportolási lehetőségeim ellenére is EL FOGOM ÉRNI karácsonyra azt a súlyt, amit október 15-én kitűztem (aztán 5 nappal később be is ütött a krach). Ez pedig nem más, mint az, hogy karácsonyra sem függesztem föl a programot. Nem tudom elképzelni, hogy napokon keresztül tömjem magam mindenféle cukor- és lisztbombákkal. Ok, persze, biztosan fogok enni a finomságokból és a zserbót sem hagyom parlagon heverni, de el sem tudom képzelni hogy a tavalyi karácsonyhoz hasonlóan reggeltől-estig megállás nélkül szaloncukor hegyekkel, fehérkenyérrel, hatalmas adag kajákkal a rosszullétig tömjem magam 1 héten keresztül. A célom az, hogy dec. 31-én kevesebbet (na jó, legrosszabb esetben ugyanannyit) mutasson a mérleg, mint dec. 23-án. Ez aztán a kihívás!

Királyság van! Egyébként meg ovis karácsony

Karácsony előtt szerettem volna egy összegző fogyókúrás posztot, de a mai nap után muszáj addig is a témáról írnom. Olyan dolog történt velem ugyanis, amire eddig még nem nagyon volt példa - kb. egész életem során. Ez pedig nem más, mint hogy VÉKONY-nak neveztek!!!! OK, tudom, EZ a vékony még nem AZ a vékony, csak a korábbi önmagamhoz képest vékony, de mégis nagyon jól esett. (Szegény ismerősöm, ha megtudná, hogy ehhez a vékonyhoz pontosan hány kiló is tartozik, biztosan dobna egy hátast és már eszébe sem jutna rám eme jelzőt használni.) Mindenesetre a kedves ovistárs anyuka nem győzött bíztatni, hogy milyen ügyes vagyok és döbbenet, amin keresztülmentem és hogy én vagyok a példaképe! Tényleg nagyon jól esett a dolog, és úgy néz ki, hogy ez most egy ilyen időszak. Vasárnap nagy baráti karácsonyi ebédre voltunk hivatalosak, ahol mindenki percenként bókolt, hogy milyen jól nézek ki. Hogy mire képes egy jó frizkó (újítottam!!!), csini ruci, no meg persze -17 kg! A kedves szavaknak köszönhetően sem a vasárnapi svédasztal sem a mai terülj-terülj asztalkám nem ingatott meg egyetlen másodpercre sem. Hidegvérrel figyeltem, ahogy körülöttem mindenki desszertet és egyéb finomságokat eszik.
Egyébként Lizi ma is hozta a formáját. Pont mint tavaly. Magabiztosan, lámpaláz nélkül, hangosan, érthetően szavalta el az ovis ünnepségen a ráosztott verszakokat. Pedig kiderült, hogy az egyiket csak tegnap délután kapta meg valaki más helyett. Úton hazafelé megkérdeztem, hogy tudja-e még mások versét is, mire rávágta, hogy az egész műsort el tudná szavalni (2 kisfiú kivételével). Biztos, hogy valamilyen szereplős irányba kell majd terelgetni, mert nagyon ügyes és szereti is. Már most lebeszélte a leendő tanítónénijével, hogy majd indulni szeretne az iskolai versenyeken, aki bíztatta őt.

Majci és a divat

Kisebbik leánykámnál az öltözködés terén is kezdenek megmutatkozni határozott elképzelései. Annak ellenére, hogy lányból már Majci előtt is volt egy itthon, nagyon meglepődtem a ma reggeli történéseken, ugyanis Lizire soha nem volt jellezmő a válogatás ekkora korában, sőt, a mai napig rám bízza, hogy összeállítsam az aznapi szettjét. Néha belekontárkodna, de az esetek 99 %-ban sikerül meggyőznöm, hogy az adott szoknya/nadrág miért az általam kiválasztott felsővel a legjobb, ill. az olyan alapvető dolgokról, hogy télen nem veszünk spagettipántos ruhát, nyáron pedig nem kell a sál - mert néha vannak ilyen próbálkozásai is. A haja már egy másik kérdés, abban nem képes kompromisszumra.
Visszakanyarodván a ma reggelre, kiválasztottam Majca számára egy nagyon mintás legginst (74-es méretben, annak is be kellett szűkítenem gumival a derekát!!!), amihez egy egyszínű kis rózsaszínű pólót terveztem ráadni, mire őrjöngő fej- és kézrázásba kezdett, majd az érthetőség kedvéért szóban is megerősítette a szándékát egy "nemnemnemnem" keretében. Meglepődve ránéztem, mire közölte, hogy "egér", "azt" és rábökött egy Minnie-mintás felsőre. Mikor kivettem a fiókból, elégedett sóhajtás keretében tartotta föl a két kezét az öltözködéshez. Nőciből van kérem szépen :-)

Valamiért így kellett lennie :-)

Megérkezett a gyerekek ajándéka a webáruháztól. Mivel mindenkinek a nevében mi logisztikázzuk be a játékokat, idén (is) a megszokott helyemen válogattam ki őket nem kis műgonddal. Mindent 26x megnéztem, ajánlásokat olvastam, összehasonlítottam, majd a hasonlók közül is választottam. A rendelés megküldése előtt természetesen még 3x átfutottam a listát, hogy biztosan nem böktem félre és mindenből pont azt a fajtát tettem a kosárba, amit szerettem volna.
Férj hazahozta az irodájába érkezett hatalmas dobozt, majd este fél 10-kor nekiálltunk a bontásnak. Hirtelen sokkot kaptam, mikor a Lizinek kiválasztott logikai játék Junior változata helyet a sima volt a dobozban. Nem ezt rendeltem. És a szállítón sem ez volt, csak csomagolásnál voltak figyelmetlenek és a JR felirat nélküli verziót pakolták be. Már magamban mérgelődtem, hogy most lehet velük balhézni, hogy mielőbb cseréljék ki a felnőtt verziót (8-99 éves korig) a Juniorra (6-8 éveseknek), mikor Férj megmondta a tutit, hogy tulajdonképpen Lizi úgysem egy átlagos 6 éves, ne cseréljük vissza. Lehet, hogy segíteni kell neki az elején, ill. nem csinálja meg, csak a kártyák felét, de legalább később is talál majd kihívást az új játékában.
Csere tehát nem lesz. Majd karácsonykor kiderül, hogy mennyire döntöttünk jól :-)

Majci beteg és az ölemben fekve szopja az ujját egész nap...

...de nincs az a legyengült állapot, ami megakadályozhatná abban, hogy a rádióban meghallva a "Roar"-t, ne pattanjon föl egy tized másodperc alatt és kezdjen bele egy minden végtagjával kalimpálós, körbe-körbe szaladgálós táncba és énekeljen együt hangosan Katy Perry-vel :-)

Lizi, minden titkok tudója

Vasárnap délután elvergődtünk a hozzánk legközelebb eső bevásárlóközpont egyik üzletébe, ahol rövid vásárlás után a kasszához mentünk. A kuponos akciónak köszönhetően az amúgy sem üres boltban hatalmas tömegnyomor alakult ki fizetésre felkészülve 4 dugig tömött sorban. Bankkártyámat előkészítve Lizi nem éppen halkan fordult hozzám:

- Anya, én tudom ám a PIN-kódodat!
Rajtam a jeges rémület futott át, mert bár eszem ágában sem volt ilyen jellegű információt megosztani 6 évesemmel, azért volt már részem döbbenetben. Még a nyáron eltűnt a szobájában, majd egy papírlapot lebegetve jelent meg a nappaliban "Rajzoltam Tominak!" (L keresztapja, egyben az én öcsém) És lám, a papírra kedves betűkkel ráírva, h "PIN KÓD ****(itt a 4 szám szerepelt)" plusz még valami kedves kis ábra. Rögtön fel is hívtam Tomit, hogy sürgősen cseréljen kódot a telefonján, mert a szemfüles keresztlánykája hibátlanul kileste.
Az emlékképektől görcsbe rándult a gyomrom, majd ezt kellő magabiztossággal leplezve válaszoltam Lizinek!
- Ugyan már! Azt biztosan nem tudod! El sem mondtam neked!
- De, én tudom anya. Megsúghatom?
Itt elfogott a harctéri ideg, mivel 1) Lizi képtelen halkan súgni 2) Ha mégis, a hering-állapotoknak köszönhetően akkor is minimum 5-6 ember birtokába eljutott volna az információ.
- Nem Lizi, légy szíves ne mondd el!
Reménykedtem, hogy nagyobbikom most kivételesen szót fogad, majd remegő kézzel villám gyorsasággal, kellő takarásban bepötyögtem a 4 számot és sietősen távoztunk a boltból.

A folyósóra kiérve Lizi már majd letépte a karom:
- Anya, anya, most már szeretném megsúgni a kódot!
- Na, mi az?
- Monster High! - vágta rá 6 évesem csillogó szemekkel, mintha legalább egy NASA titkot osztott volna meg a fél világgal.
- Igen, tényleg az! De ne mondd el senkinek sem, jó? Ez a mi titkunk. - nyugtáztam a dolgot egy jól hallható megkönnyebbült sóhajtás keretében.

Blúz

Vettem egy blúzt magamnak. Ez amúgy nem egy érdekes információ, a szekrényemben szépen ott sorakoznak a blúzok, amik mindennapi kellékei a dolgozó énemnek. De ez a blúz AZ A BLÚZ, amire már oly régóta vágyom. És, hogy miért nem vettem meg eddig? Hmmm, fogalmazzunk úgy, hogy a korábbi alkatom nem tette lehetővé. Tegnap is bátortalanul vittem be a próbafülkébe, majd euforikus állapotba kerültem, mikor megláttam magamon: kifejezetten jól állt. Nem is töprengtem túl sokáig, gyorsan megindultam vele a kasszához.
Egyébként súlyilag többé-kevésbé egy helyben topogok. Sajnos nálam a diéta önmagában mindig is kevés volt, igazából heti 6-8 óra sport kellett ahhoz, hogy ne 10 grammonként csökkenjen a súlyom. Azt meg ugye most buktam egy darabig. Nem segít a helyzetemen, hogy mikulás közeledtével elkezdtek gyűlni a lakásunkban a csokoládék és társaik, amire Férj este fél 10 után - mikor már tutira alszik mindkettő - szépen rájár. (Egyébként az a szövege, hogy a kicsinek úgysem kell csokit ennie, a nagynak meg túlságosan is árt, és rá most úgyis nagyon odafigyelünk, szóval tulajdonképpen ő most saját magát áldozza fel eme nemes ügy érdekében.) Este fél 10-kor sajnos én is elgyengülök. Napközben teljesen hidegen hagy ki milyen kalóriadús kaját pakol a tányérjára, nem kívánom meg a kedvenceimet, miközben főzöm őket, és szempillám sem rebben, mikor valamelyiknek túró rudit v. csokit bontok. De aztán este fél 10-kor történik valami. Pedig még éhes sem vagyok. Nem tudom másra fogni, mint arra, hogy a kiesett szenvedélyt (sport) egy másikkal (csoki) pótlom. Baromira rossz csere. Az is elképzelhető, hogy kezdek besokallni a hónapok óta tartó csirkemell-barnarizs-csirkemellsonka-fekete kenyér-zöldség-joghurt-túró-fehérjeturmix kombótól. Vagy csak szimplán érzem, hogy alig két hét választ el karácsonytól, amikor úgy fog eltelni pár nap, hogy nem veszem elő a grammos mérleget, és már elkezdtem a lazulást. Pedig ezt a két hetet még kőkeményen végig kellene nyomni, így talán lemenne az a másfél-két kiló, ami a kitűzött célhoz kellene. Jajj, ha másért nem, hát a blúz miatt!!! Igazán megérdemli.
Na, azt hiszem indulok, és sütök magamnak egy kis csirkemellet :-)

Olyan büszke vagyok!

Most éppen a nagyobbikra. Történt ugyanis, hogy drága Mikulásunk hozott neki egy Olvasó Tigrist. Ez az önálló olvasásra nevelést célul kitűző Olvasólétra második szintje, amiben pár oldalas rövid történetek vannak - jelen esetben a barátságról. Lizi péntek délután izgatottan vette kezébe a könyvet, majd nyomban neki is kezdett a hangos olvasásnak. És tudja meg az egész világ, hogy az ovis nagylányom gyönyörűen elolvasta az első mesét, majd szépen elmesélte az egész történetet. Olyan okos!!! Soha semmit nem erőltettem nála, pár hónapos kora óta a könyvek rabja, alig 19 hónaposan felismerte az apja pólóján lévő betűket, 5 évesen olvasta a nyomtatott nagy betűkkel írt szavakat, most meg már szépen folyékonyan megy minden :-)

Gödör alján

Azt hiszem most éppen itt vagyok. Az egésznek pedig a bokám az okozója. Minden ide vezethető vissza. Voltam dokinál, aki tájékoztatott, hogy a bokám cseszik normál ütemben gyógyulni, így most 1 hónap sporttilalmat rendelt el. (Halkan szeretném megjegyezni, hogy olyan, hogy normál gyógyulási ütem egy másfél és egy 6 éves mellett nem létezik, főleg úgy, hogy a kisebbik 24/7-ben velem van.) Szóval sport nuku, elvonási tünetek (úgy mint nyűgösség, türelmetlenség, fáradékonyság, rosszkedv) befigyeltek, akárcsak régi kedves barátom, Derékfájás. A  több felvonásos karácsonyi vásárlás-menetelés-toporgás őrületnek köszönhetően pedig visszatértő bokafájdalmaim vannak, így eljutottam arra a pontra, amikor úgy érzem, hogy a bokám soha nem fog meggyógyulni és már konkrét időpontot sem látok, amikor végre újra elkezdhetem a sportot. Pedig az idő nagyon sürget. Lassan azt a tényt is el kell fogadnom, hogy nem lesz meg karácsonyra a kitűzött kg sem. Sport nélkül lehetetlen. Az egészet tetézi, hogy Majcának teljesen elromlott az alvókája, éjjel 9-9,5 órát alszik, nappal pedig beéri 50-70 perccel. Mondanom sem kell, hogy nem elég neki, így aztán totál nyűg egész nap, megy az "Anyanyanya" c. műsor és 3 cm-re sem távolodhatok el tőle. A rövidke napközbeni alvás alatt alig haladok, a karácsonyig elvégzendő teendőim listája pedig egyre csak nő. A neten kinézett ajándékok sorra fogynak el, mert napok óta nem bírok végezni a vásárlással... Váháháááááá! Elegem van!!! Csokit akarok enni!!!!!!!! (Basszus, és van itthon! Ez a gáz!)
Egyébként jelen bejegyzést kb. 5 nap alatt, 16 részletben sikerült megírnom, Majci a változatosság kedvéért ismét az ölemben ül, bal keze a szájában, jobb keze a pólómat bögyörgeti, miközben 2 percenként kamu fájdalmat szimulálva a számhoz emeli valamelyik lábát, hogy "aúúú, puci".