Konzekvenciák

Az elmúlt pár nap kifejezetten hasznos volt, levontam néhány következtetést:

1) A legeslegfontosabb, hogy másodjára is ugyanolyat dobott a gép, mint elsőre, vagyis ismét van egy gyermekünk, aki csak és kizárólag a saját ágyában képes aludni. És nem, nem ájul be délután úgy, hogy éjjel csak 6 órát aludt. Sőt, még este sem ájul be, azután, hogy éjjel csak 6, nappal pedig 0 órát aludt. (Mi szülők pedig igazán jól elvagyunk 7-8 óra alvás/2 nap átlaggal. Bár reggel úgy éreztem, mint akinek savval öntötték ki a szemét, de 2-3 kávé és pár ébren töltött óra után már egész jól bírtam.)

2) Nálunk az a tézis is megbukott, hogy "a gyerek ott van otthon, ahol a szülei vannak". Az otthoni szokások szerinti "külön szobában altatás" buktája után megpróbáltuk a "közös szobában, de külön ágyban" verziót is, majd miután ez is ugrott, közénk vettük kisebbikünket. 3 órán keresztül egész jól aludt - mi kevésbé, ugyanis brutál hangerőn horkolt, amit félóránként álmában beszéléssel tarkított. Majd jött az ébredés, és 4(!) órán keresztül úgy aludt(???) ,hogy 5 percenként felriadt, dobálta magát, belefejelt a fejtámlába, felült, és rémülten szólított engem, majd az apját. Csak 30 puszi, simi és ölelés után volt hajlandó elfogadni, hogy ott vagyunk mellette, majd letette a fejét. És 5 perc múlva újra kezdődött minden. Nem érezte magát biztonságban, még köztünk sem... 

3) 2 nap a saját ágyától távol elég volt ahhoz, hogy fenekestül felforduljon az itthoni alvásrendje is. 4 napja vagyunk itthon, de még mindig 1 órás balhé van az esti alvása körül (ami régen úgy működött, hogy egy rövid rituálé után beraktam az ágyba, simi, kis beszélgetés és alvás), nappal pedig nem hajlandó aludni. Mint most. Éppen alvásidő van, de vidáman nyomogatja a Bubble Bird Rescue-t az apja ölében. Az alvás szó hallatán sikítófrászt kap. (Az apja 5 percenként megkérdezi tőle, hogy mennek-e aludni.)

3) Pár nap ünnepi kajálás (értsd süti és csoki) teljesen kizökkentette az egyébként is kriminális evési rendjéből. Alig eszik pár falatot a normális kajából, majd 10 perc múlva sír, hogy éhes. Persze, mikor felajánlok neki némi gyümölcsöt vagy joghurtot, fejet rázva monjda, hogy nem, majd közli, hogy "(cs)okit kérsz". A rost-, gyümölcs- és joghurtmentes kajálás pedig kifejezetten rossz hatással van az emésztésére, így amiatt is megy a kínlódás :-(

4) Két gyermekes édesanyaként végérvényesen rá kellett jönnöm, hogy feleslegesen viszek magammal 2 napra könyvet. Hiába jutott időnként akár 7 felnőtt is a 2 gyerekre, nem igazán volt rá lehetőségem, hogy kinyissam. Nyugis 1-2 óra nem jutott, fél órára meg semmi értelme, hogy elővegyem a közel 1000 oldalas könyvemet. (Inkább a csajok színehzető házikóján dolgoztam.) Hát, majd egyszer. Talán nemsokára...

5) Tudomásul kell vennem, hogy hónapokig tartó szigorú diéta után máshogy kezd el tartalékolni a szervezet. Ez azt jelenti, hogy egyetlen étkezéstől is képes vagyok fél kilót hízni, két nap alatt pedig további kettőt. Tudom, ez nem zsír, csak a sós kaját kötik meg a vizet, de akkor is. Felháborító! Ráadásul nem is zabáltam magam halálra. Ok, nem hagytam parlagon heverni sem a libamájat, sem a kocsonyát, sem pedig a zserbót. De baromira mértékkel ettem mindenből, ráadásul amihez kellett, ahhoz is csak minimális szénhidrátcsökkentett kenyeret ettem. Még a "füredi zabálás" is kimaradt, épenhogy egy falat sütit ettem csak. Hazajövetelünk másnapján dobtam is egy hátast a mérlegen. No mindegy, nincsen még másodika, majd meglátjuk, mi lesz a tervemmel... (Most nézem, ebben a postban dec. 31-et írtam, pedig január 2-re gondoltam, hiszen akkor aktuális a következő "10 naponkénti" mérés. Szóval még két nap...)

6) A -17 kg, és persze az, hogy az eddigiektől eltérően nem ettem magam tele rosszullétig, kifejezetten élvezhetőbbé tette Veszprémben a lépcsőn való fel-le szaladgálást. Nem emlékszem olyan karácsonyra, amikor ne úgy éreztem volna egy az emeleten felejtett dologért való felszaladást, mintha minimum egy 8000 méteres hegycsúcsot kellett volna megmászni. (Kb. erőm is annyi maradt a 14. lépcsőfok tetejére). Élvezettel szaladgáltam föl és le, akárhányszor, minimális fáradtság vagy rosszullét nélkül. Ja, és a bokám is kezd partner lenni. (Ok, lefelé még nem az igazi, de alakul.)