2013. június 24., hétfő

Éjjeli buli

Majci megint bulizott éjjel. Komolyan mondom, ha nem alvási funkciót kellene éjjelente betölteni, szavam nem lehetne panaszra. A nyüszögést, sirdogálást leszámítva halál jó fej ilyenkor - is.
Tudni kell, hogy attól a gyermektől, aki első pillanattól kezdve soha nem használta nemhogy a szülői ágyat, de még a szobát sem alvásra, és ahol a szülői ágy napi rendszerességgel - az esti rutin részeként - válik mindenféle csiki-partyk, dögönyözések és hempergős pusziözönök helyszínévé, no attól, teljesen felesleges még éjjelek évadján, tök sötétben is elvárni azt, hogy a szülői ágyba áthozva gombnyomásra bekuckózza magát és alvásba merüljön.

Ennek ellenére persze rendszeresen ezt tesszük :-)
Befektettük középre és hang nélkül mozdulatlanul néztük a plafont, Majci pedig lélegzetvisszafojtva figyelt az első jelre. Nem kellett túl sokat várnia, kb. 15 mp múlva történt meg az első 2 cm-es ficergés valamelyikőnk részéről, amire ő minden izmát megfesztítve, hangos, izgatott sikítással reagált. Majd térdre emelkedett és elkezdett rugózni, ezt követően pedig felállva szaladgált hangos csatakiáltás kíséretében az ágy egyik végéből a másikba, végül letolatott az ágyról és a bekapcsolt ventilátor elé állva fejbólogatva elkezdett táncolni és forogni. Na, ez volt az a pillanat, amikor csöndfogadalom ide vagy oda, hangos kacagásban törtünk ki férjjel. Ezennel végérvényesen letettünk az alvásról, majd bő másfél órás ilyen és hasonló mókázás után végre sikerült álomba szenderülnünk.

2013. június 23., vasárnap

14. hónap

Súlyról és hosszúságról nincsenek informáicóim, arról majd 1 hónap múlva, az esedékes oltást követően tudok majd beszámolni.
Evés és alvás tekintetében nincs változás: utálja mindkettőt, szükséges rosszként tekint rájuk. Bebizonyította, hogy bő 8 óra alvással (éjjel 8, nappal 1/4) is simán végigbír egy napot, ami döbbenetes.
3 dologba viszont iszonyatosan belehúzott, amiből 2 teljesen jogos, hiszen ezekben óriási (fogak) ill. Lizihez viszonyítva nagy (beszéd) lemaradásban volt. Miután fél éven keresztül 4 foggal boldogult, kb. 2 hét leforgása alatt kinőtt jó pár foga: a soron következő felső 2-esek, egy váratlan alsó és felső rágó (talán a 4-esek), így most hirtelen 8 fogú lett, egyel még annál is több, mint amit múlt héten észrevettem.
A beszédben is egyre több értelmes és tudatos szót használ: az anyanya, apú, kukkó (kutya) kibővült a mem (nem), mama, bobá (bogár), hóju (hórukk), óa (óra) szavakkal, és a miu (miáu), vava (vau) és repülőgép hangutánzó szavaival (így jár az, aki légifolyósó alatt lakik :-). Kivételes kapcsolatot ápol a kutyákkal és a bogarakkal (kinek a gyereke????). Mindenféle kutyára izmai megfeszítéssel és reszketéssel reagál, a bogarakat pedig félelem nélkül piszkálgatja. A múltkor visszafojtott sikoly keretében húztam el a kis ujjacskáját egy méhecske potrohától. Büdösbogár, bodobács, csincsók, hangya egyre megy, imádja tapogatni őket.
Ami nem szorult fejlesztésre, az a mókázása, ennek ellenére még durvábban nyomja. A múltkori Duna korzós performansz napi rutinná vált, amint kisebb embertömeg veszi körül, indul a műsor és megy haverkodni. Kiválaszt egy társaságot, először integet és puszikat dobál, majd közéjük vegyül, mint pl. a múltkor a pizzériában egy fiatalokból álló csapathoz. Egy biztos, óriási hatással van az emberekre.

2013. június 16., vasárnap

Fogak hete 3.

Ismét fogas hetünk volt, ami azt figyelembe véve, hogy - jobb esetben - összesen 104 db fogat fog élete során növeszteni két csemetém, nem túl meglepő. Nem tudom máshol hogyan zajlik a fogak növesztése/elvesztése, de nálunk mindig okoz néhány izgalmas pillanatot a folyamat, melyekről már korábban is írtam itt és itt.
Miután Majci viszonylag gyorsan kinövesztette első négy fogát, hátradőlt, és úgy döntött, hogy a folyamatot itt befejezettnek tekinti - lelki szemeim előtt pedig már pörgött előttem a képsor, amint az érettségi előtt álló csimotámnak turmixolom a vacsoráját. Hónapokig nem volt hajlandó a témával foglalkozni, így aztán magam is meglepődtem, hogy közel fél év után kijött az 5. fog csücske. Miután további jeleket nem észleltem a szájában, el is veszítettem az egészséges kíváncsiságomat, miszerint időnként azért bekémleljek Majci szájába. Azt láttam, hogy a bal fölső kettes nem szándékozik kibújni, máshol pedig még duzzanat sem volt fellelhető, így letettem arról, hogy bármi változás álljon fent a fogak számát illetően.
A meglepetés egy kiadós orrporszívózás közben ért. Naná, mikor lehet nyugodtan szemrevételezni egy 13 hónapos fogkészletét? Hát persze, a porszívózás közbeni szakadatlan üvöltés közben. Itt vettem észre, hogy nem csak hogy kibújt végre pár napja az a fölső kettes, de bal oldalon alul kint van teljesen egy rágófog. Na, ez volt az a hely, ahol biztosan nem kerestem volna fogat az elkövetkező időkben. Lizinél emlékeim szerint olyan 11. volt a sorban, Majcinál viszont igencsak beelőzött ez a kis rágófog. Feltéve, ha ez az első örlő és nem a második, hiszen jelen helyzetben - első metsző, szünet, szünet, sok szünet, egy rágó - ezt is nehéz megmondani. És én már ezek után semmin sem lepődnék meg a fogakat illetően...

2013. június 9., vasárnap

Hihetetlen történetek

Az elmúlt közel 6 évben megszámlálhatatlan döbbenetes sztoriban volt részünk, az idő nagy részében persze Lizinek köszönhetően, de az elmúlt hónapok rávilágítottak arra, hogy máris itt a folytatás. Lizi legnagyobb bánatára - igen érzékenyen érinti, hogy már nem csak ő birtokolja az emberek tömegeinek a figyelmét - Maja is beállt a sorba. A történetek javarészt a korosztályból brutális módon kimagasló jófejségről, értelemről és persze exhibicionizmusról szólnak. Nem hiába no, a mi vérünk mindkettő :-) :-) :-)
Sokszor annyira hihetetlenek ezek a történetek, hogy már el sem merjük mesélni senkinek, mert általában 2 reakció következik: 1) nem hiszik el 2) rávágják, hogy igen, az ő gyerekük/unokájuk/egyéb rokonuk is pont ezt csinálja. Pedig ezeket TÉNYLEG nem csinálja senki, max. 1 gyerek a millióból.
Rengeteg ilyen esetünk volt az elmúlt évek során, most következzen a múlt hétre jutott 2 ilyen történet, 1-1/gyerek.

Lizi: mint korábban már írtam, nagyon ügyesen szaval, ezért kiválasztották a nagycsoportosok búcsúztatására. Egy csütörtöki reggelen nyomta az óvónő Férj kezébe a papírt, amelyen az a két versszak szerepelt, amit 8 nap múlva elő kellett adnia. Én mentem Liziért délután, aki izgatottan követelte rajtam a papírt, mert ő már türelmetlenül tanulni szeretett volna. Mivel a vers Férjnél tartózkodott, lenyugtattam Lizit, hogy várnia kell, míg Apa haza nem ér. Történt aznap azonban, hogy Férj belehúzott a melóba és extra későn - 9 óra után nemsokkal - toppant be. Lizi persze azonnal a verset követelte. Mondtam neki, hogy késő van, majd pénteken elővesszük, egyébként is van 8 napunk a tanulásra. Egyszeri felolvasásom után szomorúan elvitte magával a fecnit és - látszólag - lefeküdt aludni.
A nagy megdöbbenés másnap reggel ért: elsőszülöttem a kakaóivás előtt elém állt és hibátlanul elszavalta a két versszakot! Miután felkapartam az államat a földről, beavatott a titkába: este addig olvasgatta magának a verset - a középső csoportos gyermekem, aki 1 év múlva megy csak iskolába, ahol majd elkezd a betűkkel ismerkedni - hogy végül meg is tanulta. Az elkövetkező napokban még teszteltem váratlan helyzetekben, de persze minden alkalommal egyetlen apró hiba nélkül mondta vissza a verset.

Majci: zsenge kora ellenére ő is megmutatta már párszor, hogy ujjgyakorlat számára az emberek elbűvölése - kb. mint a pillarebegető női tekintet, csak persze egy 13 hónapos eszköztárával. Szombaton este mi sem hagyhattuk ki, hogy karnyújtásnyi távolságból csodáljuk az évszádat árvizét. Elég zűrös napunk volt, ami Maja alvását is jócskán megborította. Lizit leraktuk a Mamánál, majd - miután Majci kidőlt a kocsiban - úgy döntöttük teszünk egy kört a Margit hídnál. Persze legkisebbünk szokásához híven 6 perc szundítást követően teljesen kipihentnek mutatkozott, így aztán úgy döntöttünk, hogy megállunk és teszünk egy sétát a Duna korzón. Teljesen véletlenül belebotlottunk a szomszédainkba, így öten indultunk útnak. Az idő menet közben eléggé lehűlt, így jobb híján a kedves szomszédunk által felajánlott férfi pulóvert kötöttük Majci nyakába, amihez Lizi nyári kalpagját viselte. (Imád ugyanis kotorni a ruhák, cipők és kiegészítők között, és ilyenkor - méret ide vagy oda - rá kell adni a kiszemelt darabot, aznap a bőven túlméretezett kék kalapot).
Így indultunk neki a sétának, ami önmagában is átcsábított jónéhány tekintetet és vakuvillanást a Duna irányából a Korzóra. Aztán következett a szabadtéri zene, ami Majci amúgy is mindig boogie-ra kész lábait persze rögtön táncra inspirálta. Itt már egy kézen nem megszámlálható embersereg állt meg a placcon és figyelte a szokatlan performanszot. A zene folytatódott, Majci belendült és megkezdődött az extra produkció. Hamarosan kör formálódott az ekkor már igencsak szép számban jelenlévő nézőkből, melynek közepén Maja sikongatott, nevetgélt, pörgött, táncolt kézzel és lábbal és ugrálni próbált. Minden mozdulatát pedig végigkísérte az a számomra oly ismerős "kipillantás a tömegre". A nézők egyre fokozódó figyelme - ekkor már hazaiak és turisták is fotózták és videózták másodszülöttemet - még nagyobb löketet adott a kis táncosomnak, a mozdulatok még nagyobbak, a kacajok még hangosabbak lettek. Tudatosan bűvölte a jelenlévőket. Időnként kiválasztott magának embereket, odament hozzájuk, puszit dobált, ölbe kérte magát, majd a kis művésznő visszament a kör közepére és folytatta a produkciót. Az embereken látszódott, hogy nem hiszik, amit látnak. A közel félórás műsor aznap este több tucat ember számára okozott boldog pillanatokat, én meg közben azon gondolkodtam, hogy vajon a kedves japán turista hogyan fogja elmesélni a világ másik részén, hogy volt Budapesten egy kis magyar baba, aki egyszemélyes produkciójával vált figyelem szempontjából az áradó Duna méltó vetélytársává.
Férjjel mi ketten voltunk az egyetlenek, akiket nem a meglepődés, hanem a döbbent felismerés hatott át aznap este, hogy "te jó ég, ez a gyerek pont akkora művésznő, mint a másik".


2013. június 8., szombat

Rudi kukkó

Leutaztunk néhány napra Majcival Mamiékhoz. Nagyon jól sikerült a kiruccanás, és végre sikerült hosszabb időt együtt tölteni a távoli nagyszülőkkel is, aminek köszönhetően sokkal bensőségesebb lett a kapcsolatuk. Ezek után már nem kell az az 5 perc bemelegedési idő sem, amivel Maja eddig reagált a ritkábban látott rokonokra.
A sok felejthetetlen Mamival és Papival történt közös móka mellett a hét sztárja egyértelműen Rudi kukkó(=kutya) volt. Ismerve Majci kutyákhoz való vonzalmát, számítottam rá, hogy le sem fog szállni Rudiról, de az, amit együtt csináltak, döbbenetes volt. Rudi, a fékezhetetlen mozdulatlanul tűrte, amíg Maja rámászik, simizi, puszilja, és még azt is simán hagyta, hogy ráfeküdjön. Azt hiszem visszavonhatatlanul kialakult közöttük egy különleges kapcsolat.