Szilánkok napja

A történet még tegnap kezdődött azzal, hogy délután megnéztünk egy lenyűgöző dokumentumfilmet a The Shard építéséről, aminek hihetetlenül a hatása alá kerültem. Aztán valamikor este fél 11-kor folytatódott azzal, hogy Férj levert egy a kanapé háttámlájára lerakott üvegpoharat. Ez ellen naponta harcolok, hiszen onnan garantáltan leverhető bármi 30 másodpercen belül. És láss csodát, leverte a poharat, ami persze miszlikekre tört. Mivel már félálomban voltam az ágyban, úgy döntöttem, nem megyek át a nappaliba, és rábízom a romeltakarítást. Meg különben is dühös voltam, hogy megint rossz helyre pakolt. 15 perccel később azt mondta, tökéletesen feltakarított mindent, én meg hittem neki. Itt hibáztam.
Másnap dél körül éppen a járókába akartam berakni Majcit – már indulásra kész állapotban voltunk – mikor sikeresen beleléptem egy meglehetősen nagy szilánkba. Bő fél cm hosszú volt és olyan 2-3 mm széles. Maját az utolsó 20 centin meglehetősen gyorsan pottyantottam a járókába, és felüvöltöttem. A szilánkot szemöldökcsipesszel kellett kirángatni, és nem éppen szolid módon elkezdett folyni a vérem. Alig bírtam lábra állni. Aztán 2 óra múlva én is összetörtem egy poharat, ami majdnem elkaszabolta a kezemet. Itt még nem volt vége a napnak, ugyanis az esti fürdetés közben Majci meglökte a bögrét – amiben a fürdőkrémet készítem – és csak egy hajszálon múlott, hogy elkaptam, mielőtt darabokra tört volna. Kezdtem unni a napot, melyre a koronát ismét Drágaférj tette föl: este 22:10-kor levert egy poharat, ami – minő véletlen – a kanapé háttámlájára volt rakva. A változatosság kedvéért ebben cola is volt . Most ott tart az ügy, hogy már összetörölt, és felporszívózott. Azt hiszem, ezúttal megyek és én is teszek egy kört a szerkezettel. Biztos, ami biztos