Nagyon felemásra sikeredett a mai nap. Minden összeesküdött ellenem, mégis sikerült több pozitív élményt is összehozni. Reggel futással indítottam a napot, de a technika ördöge közbeszólt. Többszöri próbálkozásom ellenére a telefonomon lévő gps és a pulzusmérő is behalt. Nem tudom mi lehetett a gond, de ott álltam minden segítség nélkül. Még jó, hogy a zeném működött, mert anélkül biztosan nem indultam volna el. Teljesen vaktában futottam, egyedül az óra ketyegett a programban, így aztán szépen 5 percenként a fülembe mondta a csaj, hogy 0 km és 0 pace. Szuper! Gondoltam egy nagyot, és magamra hagyatkoztam futás közben. Mivel a 6 hetes edzésterv vége számomra egy kicsit el van nagyolva (gyakorlatilag a 15 perces futás után szinte azonnal jön a folyamatos 5 km), saját magamra szabtam a programot. Úgy terveztem, hogy alkalmanként 2-3 perccel emelem az időt, aztán előbb-utóbb eljutok az 5 km-ig. Eddigi tapasztalataim alapján tudtam, hogy kb. 3 körnél van meg a 15 perc, tehát azon mindenképpen túl kell jutnom. A 3. kör végén lévő emelkedőnél azt hittem, hogy meghalok (na, akkor azért nem bántam, hogy nem látom az aktuális pulzusom), de végül sikerült fölérnem, utána pedig nem tudom mi történt velem, de teljesen megtáltosodtam. Mikor érzésre megvolt a 17 perc, eldöntöttem, hogy addig csinálom, ameddig bírom. Aztán a következő emelkedő is ment, meg tovább is. Végül éreztem, hogy az agyam hiába tudna többet, a testem a teljesítőképessége határához ért, így sétára váltottam. Mikor megláttam az órán a 26 percet, madarat lehetett volna velem fogatni. Hihetetlen, hogy képes vagyok erre egyáltalán nem sík terepen, ahol januárban még 1 perc futás után is térdig lógott a nyelvem. Menetközben persze a pulzusmérőm és a gps is megjött, így aztán a futás végére teljesen fals eredményt rögzített a program.
Ebéd után jött a másik hidegzuhany: Maja nem volt hajlandó elaludni. Nagyon remélem, hogy csupán egyszeri alkalom volt, de Liziből kiindulva akár számolnunk kell azzal is, hogy befejezte az ebéd utáni alvást. Végülis mindjárt 2 éves! Lizi is ekkor szokott le róla. Persze ez a lehető legrosszabbkor jött, Mami és Papi 2-re igérték magukat, tehát igyekeztem mielőbb letenni a kisasszonyt. Úgy tűnt, hogy nem lesz vele gond, mert - tőle teljesen szokatlan módon - ebéd előtt már majdnem bebólintott. Aztán kaja után elvittem a szobájába és beraktam az ágyába. Majd kibulizta a nyitott ajtót (kb. 3 napja szokott rá, mi meg Férjjel hónapok óta azon tanakodtunk, hogy Lizinél vajon mikor kellett kinyitni az ajtót, mert nem írtuk le sehova és már a feledés homályába veszett). Aztán 2 perc csönd után elkezdtett karattyolni. Ez is ismerős volt, Lizi ugyanezt csinálta. Majd indult az "anya-anya-kijössz-nappaliba" c.örökérvényű opusz. Én itt már rosszat sejtettem. Mielőtt nagyon bepörgette volna magát, bementem hozzá, és vállaltam, hogy a fotelben maradok. Mivel megállás nélkül karattyolt és izgatottan Mamit/Papit emlegette, majd félpercenként állásba pattant, tudtam, hogy nem volt jó ötlet azzal a szöveggel altatni, hogy "mire felébredsz, Mami és Papi már itt lesznek", de már késő volt ezen morfondírozni. 45 perce olvasgattam a sötétben a telefonomon a híreket, mikor is megcsörrent. Pont 2 óra volt. Mamiék megérkeztek. Megbeszéltünk még egy plusz kört, hátha addig elalszik, de végül nem jött össze a dolog. 4-ig teljesen rendben volt a kiscsaj, úgy pörgött, mint aki 3 órát aludt. Aztán jött a villámgyors összeomlás. Elkezdtett széthullani, ütött vágott, és nem lehetett kioperálni az ölemből. Majd egyszer csak hangos horkolásra lettünk figyelmesek: elaludt a karom simogatás közben. Olyan gyönyörű volt alvás közben, hogy szívem szerint össze-vissza csókolgattam volna, de végül türtőztettem magam. Észrevétlenül nőtt meg, és már hónapok óta nem aludt így rajtam. Sajnos tudtam, hogy amint leketyeg az első 45 perces alvási ciklus fel fog riadni és rosszkedvű lesz. Be is jött a dolog, ébredés után jó sok idő kellett, hogy újra elővegye a jókedvéz.
Lizit öszepakoltuk, és elment Mamiékkel. Indulás előtt még pár csepp könnye is kicsordult, pedig imád náluk lenni. (Mikor balhézik velünk, azonnal azt vágja hozzánk, hogy odaköltözik Mamiékhoz és ott jár majd oviba.) Mostanában nagyon érzékeny lett. Mindenen meghatódik. Szerencsére hamar visszabillent, és mire kihajtottak a kapun, már nagy vigyorral az arcán integetett a kocsiból. Bár jól fognak esni a balhémentes csendes napok, rettentően fog hiányozni. Sőt, már most hiányzik, ha arra gondolok, hogy üres az ágya :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése