Tetőpont

Idestova 6 hete tartó egészségügyi drámánk elérte ezt a szerkezeti elemet. Ha múlt héten legkisebbem antibiotikumos kezelése kapcsán még nem jöttem volna erre rá, akkor a mai nap után egyáltalán nincs kétségem.
Vidám napunk délutánján Lizi zokogva jött haza az oviból. A fülét fájlalta. A kamu-fájdalmait (igen, néha szokott ilyet produkálni) úgy tudjuk megkülönböztetni az igaziaktól, hogy beijesztjük a kórházzal/sztk-val. Miután rögtön beleegyezett, tudtuk, hogy nagy a baj, azonnal vittem a szakrendelőbe. És ha már úgy is ott járunk, gondoltam, hogy én is megnézetem magam, hátha tud vmit a kedves doki a hetek óta tartó, szűnni nem akaró krahácsolásomra. A recepción közölték, hogy alig vannak, aminek nagyon megörültem. Végül a 4 előttünk lévő betegből 8 lett, mivel beestek az időpontosok. Lizi nem tűrte túl jól a másfél órás várakozást, az utolsó 25 percet végigzokogta. Persze senki nem ajánlotta fel a helyét és még a lelettel beeső nénikét is behívta előttünk a doki. Az asszisztense pedig még ránk is ripakodott, h kifelé. "Kedvenc" dokink hozta a formáját, ismételten végigszidta az összes gyerek- és háziorvost kellő szakértelmük hiánya miatt. Végül 1 db gennyes fülgyulladást és 1 db allergiás (wtf?) gégegyulladást diagnosztizált. Igazán büszke voltam magamra, hogy gyermekem szeme láttára nem hánytam telibe a dokit a gégetükrözés közben, ami nem kis kihívás volt számomra.  
Lizi elkezdte az antibiotikum szedését, remélhetőleg ma nekem is sikerül (a felírt gyógyszer ugyanis hiánycikk, augusztus óta nincs a patikában, de mára megpróbálják vhonnan beszerezni). Szóval látszik a fény az alagút végén. Érzem, hogy a tetőpont után hamarosan következik a végkifejlet, ami remélhetőleg nem a "tragédia" lesz. :-)