5. hét

Holnap lesz 5 hete, hogy lesérültem. Meglehetősen csalódott vagyok, mert az elején 4-6 hetet ígértek a sporthoz való visszatérésemet illetően, jelenleg viszont ott tartok, hogy járok a lábamon lapos cipőben. Ez egyébként hamarosan necces lesz, mert mindjárt itt a tél és a sarok nélküli csizmámról 3 napja letéptem a cipzár fogantyúját - nesze neked Tamaris. Minden egyes nagyobb megerőltetés után - pl. mikor pénteken megejtettem Majcival egy posta-kört, ami elvileg 2x10 perc babakocsitolás lett volna, de M cseszett a kocsira és ölben cipeltette a fenekét oda-vissza - rendesen beüt a fájdalom. A lábfej mozgatása igencsak behatárolt, oldalirányban (főleg a talpat befelé forgatva) gyakorlatilag 1-2 cm után jön a pokoli fájdalom. Szomorúan vettem tudomásul, hogy 1 hét múlva aligha fogok cardio edzéseket csinálni, de attól félek, hogy még 2 hét múlva sem. Kedden megyek Rubenhez, ő majd megnézi és mond valamit.
A súlyom leginkább stagnál, amit annak tudok be, hogy itthon elkezdtem a komolyabb edzéseket. Előkerült az összes súlyzó és jó érzés volt az első alkalom után megint mindenhol izomlázat érezni. Egy biztos: a súlyzós edzés jó és kell is, de nekem a fogyáshoz szükség van az erősítések mellett legalább heti 3 futásra/zumbára. És ez a két dolog baromira messze van pillanatnyilag. Szerencsére a kaja továbbra is OK, mindjárt fel is rakom az elmúlt napok összegzését.

Az összegyűjthető 30 smiley-ból 27-et sikerült elérnem. Általában a zsírral vannak gondjaim, ill. az egyik edzésnapon nem bírtam annyi csirkemellett/fehérjeturmixot lenyomni, amennyit kellett volna.
Majca továbbra is mágnes, gyakorlatilag semmit nem lehet vele kezdeni. 7 körül ébred (már amikor nem 6:05-kor, Lizi meg 5:00-kor, mert a héten ilyenre is volt példa), majd 7:05-kor beleköltözik az ölembe, ahonnan csak a délutáni pihire tudom lerakni. Szomorúan konstatáltam, hogy semmiféle okosító játékra nem hajlandó, a formabedobókkal, kirakókkal, építőjátékokkal hetek óta én játszom, a Lizitől örökölt könyvhalmazból 5 mp-nél tovább semmi sem érdekli és a mondókákat is csak saját örömömre dünnyögöm neki. Olyan furcsa, hogy az embernek születik egy gyereke, aki pár hónapos kora óta a könyvek rabja, majd jön egy másik, aki csak tapos rajtuk és tépkedi a lapjait. Két játék létezik számára: 1) beáll az ajtóba, majd picike ujjait mozgatva hív: DELE-DELE, ekkor követnem kell, felmászik Lizi íróasztalára és DVD-ket válogat. 2) megszerzi a telefonomat, majd belekezd a zenehallgatásba, kedvencei: "GAGA" (Lady G), "Ádonke" (Icona Pop) ill. "Ácsi" (Avici) és társai, amire kamu angollal hablatyol, közben brutál-táncot lejt. Hétfő óta újra kimerészkedtem vele a levegőre - egyenlőre eltolom a játszótérre, és ott elengedem, mert futni még nem tudok utána - de utálja az egészet. Fúj a szél és hideg van, így kb. 3 perc után jön az ölbekérős anya-anya-anya-anya. Kocsiban 1 percet bír ki, gyalog nem jön, motorra nem ül. Ki kell találnom valamit, amivel lekötöm. Bárcsak mehetnénk már edzésre, ott úgy imádta a gyerekfelügyeletet! Bárcsak!
Liziről mindig kevesebb szó esik, de nem lehet elmenni amellett, hogy folyékonyan(!) olvas, a leendő tanítónénije szerint van olyan hatodikosa, aki nem olvas így és az átlagosnál sokkal kevesebb idő alatt 98%-osra írta az iskolaérettségit. Nagyon büszke vagyok rá! Az oviban már az óvónők is mindent vele olvastatnak :-)