...márpedig lehet. Nekem sikerült. És nem szeretem ezt a folyót, de oly jól ismerem. A meder tele bukkanókkal, a sodrása pedig veszélyesen sebes és örvényekben gazdag, amik le fognak időnként rántani és eszeveszett erő kell ahhoz, hogy újra a felszínre küzdjem magam. De ez van, nekem már megint ezt pörgette a gép. Nekem mindig az jut, hogy a derékig érő gazt letapossam, aztán ha a nagy munkával végeztem, akkor a kitaposott út másnak jut. Olyannak, aki életében nem taposott még le egy kupac füvet sem.
A fagylaltzabálós önsajnálaton túl próbálok pozitívan a dolgokhoz állni (lesz ez még így se), és arra gondolni, hogy nem véletlenül alakultak így a körülmények, valamit tanulnom kell belőlük, újra kell értelmeznem önmagam. Az időzítés viszont több mint katasztrofális.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése