Az elmúlt napok (hetek) a készülődés jegyében teltek, Lizi szokásához híven nagy izgalommal várta az ő soron következő szülinapját. Én többek között amiatt is vártam a napot, hogy megejtsünk egy családi fotót. Egész évben egyetlen közös kép sem készül rólunk (na, vajon miért?), így legalább ilyenkor lövünk párat az utókornak. Mert az OK, hogy a gyerekekről kismillió fénykép készül, de látva a gyűjteményt, szegény gyerekek 20 év múlva joggal kérdezhetik, hogy vajon tényleg mi neveltük-e föl őket.
Egy dolgot felejtettünk ki a számításból: a családnak immáron része egy örökmozgó, kutyaházi, vakmerőségben 3 fiút is megszégyenítő nyolckilós kiscsillag, aki soha nem bír a fenekén csücsülni. Minimum rohangál föl s alá, de még jobban szeret MINDENRE fölmászni. (Egyik nap a konyhaszekrény kazettájának 5 mm-es (!!!!) peremére emelte lábujjait és így mászott föl majdnem a pultra.) Na, most ez a kicsiny lány mikor találja meg nekifutásból egy régi bérház cizellált ajtaját? Naná, hogy a fotózás előtt 3 nappal. Az eseményt 1 órás sírás követte, majd gyönyörű komplett karika a szem körül. Igazi színváltós kivitel: először lila, majd fekete, végül zöld és sárga. (Még mindig az utolsó 2 színnél tartunk, pedig lassan már két hét telt el az eset óta.)
Magamban éppen szitkozódtam a szülinap délelőttjén, hogy ennyit a normális családi képről, mikor is újabb baleset történt. Kisebbik leánykám éppen egy bútorra szeretett volna fölmászni, de elvétette a lépést, melynek eredményeként lezúzta az egész állát, száját. 10 perc kitartó vérzés után maradt egy felduzzadt száj és egy óriási seb az állon. Igazi fotózáshoz illő megjelenés!
Hab a tortán, hogy letépte magáról a szép ruhácskát (mit sem törődve az ünnepi etikettel egy szál bodyban flangált a vendégsereg között) és üvöltve menekült a fotózás elől... ...ennyit az idei képről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése