A tavaly október két fontos eseménynek is a kezdete volt. Csak remélni mertem, hogy egy év múlva is folyamatban lesz mindkét ügyem, és lám sikerült. Az első, a blog. Mára egészen belelkesültem, és szívesen írom ki magamból a kis családunk életében oly fontos eseményeket. A blog eredeti célja az volt, hogy ha majd a lányaim nagyok lesznek és anyává válnak, a sok megpróbáltatás közepette jót mosolyogjanak azon, hogy nekem sem volt könnyebb, hiszen ők is kellő számú feladattal látták el egyetlen anyukájukat. Menetközben kiderült, hogy rajtam kívül más is jól szórakozik a velünk történtenken. Néha nehéz összehozni, hogy minden eseményt azon nyomban dokumentáljak, ilyeynkor csalok egy kicsit - nem mintha bármi jelentősége lenne annak, hogy az adott történet a kellő napra legyen visszadátumozva. Na, ennyit a kulisszatitkokról (egyébként ma, okt. 21-én is vissza fogok dátumozni, mert ezt a mostani bejegyzést időrendben egy másik követi, ami pedig tegnap este történt.)
A másik nagy projektem is tavaly október elején kezdődött, ez pedig nem volt más, mint az életmódváltás diétával és rendszeres sportolással. Mivel kb. 10 éves korom óta vannak súlyproblémáim, a diéta és sport nem ismeretlen számomra, de valahogy mindig úgy alakult, hogy voltak "lukak" az életemben, amikor nekiálltam intenzíven sportolni, de aztán amint beindultak a dolgaim, a sport sajnos kirekesztődött. Első szülésem után másfél-2 évig nem végeztem semmilyen szervezett sporttevékenységet (a napi sokszor 2-3 óra babakocsis sétán túl), ami hozzájárult ahhoz, hogy Lizi bölcsis korára brutális állapotok uralkodtak. Második terhességem elején megfogadtam, hogy ezuttal mindent máshogy csinálok. Így is lett, ám sajnos a két terhességet messze nem ugyanazzal a súllyal indítottam. Míg Lizinél 16 kg-t híztam, addig Majcinál 8,5-et - így sikerült szülés után ugyanarra a súlyra kerülnöm. Maja születése után nagyon fegyelmezetten étkeztem, ennek ellenére egyre többet mutatott a mérleg. Tavaly október elején (Maja 5 hónapos korában) mentem el az első szervezett órára, ami a körülményeknek köszönhetően nem volt más, mint egy babás zumba. Maja a hátamra applikálva szundizott, miközben én próbáltam megszabadulni a feleslegemtől. Nagyon megszerettük az órát, az edzőt, a társakat, az a sok-sok hónap az életem egyik nagyon kedves és meghatározó élményévé vált. Ahogy elkezdődött a téli szezon, jöttek a folyamatos megbetegedések, így sajnos tarthatatlanná vált a célként kitűzött heti 3 óra mozgás, aminek meg is volt az eredménye: 0 eredmény. A karácsony még rátett egy lapáttal, így nem csoda, hogy 2013-at nem túl jó érzésekkel kezdtem. Végül pont egy betegeskedés közepette január végén Maja úgy döntött, hogy abbahagyja a szopit, így aztán el lehetett kezdeni egy keményebb diétát. A program sajnos nem hozta a várt sikereket, így továbbra is éreztem, hogy valami nem OK, és változtatni kellene a dolgokon. Egy vérvétel során kiderült, hogy némi anyagcserezavarral küzdök, ami nem könnyíti meg fogyási szándékomat. Sajnos a kezdeti sportolási helyen folyamatosan elmaradtak az órák, így léptem egy nagyot és májusban helyet váltottam, ahol kezdetben heti 3, majd 4, szeptembertől pedig 5 órát sportolok. Teljesen változatosan raktam össze a mozgásokat: kardió edzés gyanánt van iszonyatosan pörgős zumba (ezt 155-175-ös pulzussal tolom), van aerob tartományban végzett aerobik és szuper zsírégető tartományban végzett súlyzós edzés. Ezeknek köszönhetően pedig most már igencsak korrekt eredményekről tudok beszámolni. Jelenleg -12 kg-nál járok, ami a törzs mentén -12-14 centiket jelent és olyan brutál kemény izmokat sikerült magamra építeni főleg vádlira, combra és vállra-karra, amit korábban el sem tudtam volna képzelni (hála a heti többszáz boka- és kézisúllyal végzett kitörésnek). Voltam már ennél kevesebb kiló, de ilyen izmos még soha életemben. Olyan szinten átformálódtam, hogy mindenki megdöbben, mikor kiejtem a számon a még rajtam lévő plusz kilók számát (ami nagyon nem 10). Hab a tortán, hogy augusztusban rátaláltam egy iszonyatosan motiváló közössségre, aminek hatására olyan dologra szántam el magam, ami mérföldekkel a komfortzónámon kívül esik. Eddig nem is mertem róla írni, mert féltem, hogy fel fogom adni menetközben és az nagyon ciki lett volna. De így 6 hét után rátaláltam a dolog szépségére és megtaláltam benne az én utam. Ez pedig nem más, mint a futás. Egyre többször olvastam, hogy azoknak, akik rendszeresen végzik, milyen nagy energiát ad, és napról-napra azt éreztem, hogy én is akarom. Elkezdtem egy 0-ról felkészítő tervet, amit végül 2 hét után módosítanom kellett. Sajnos a nem kevés plusznak köszönhetően (amivel egyébként sokak szerint nem is tanácsos a futást elkezdeni) pillanatok alatt az egekben volt a pulzusom, így menetközben többször is át kellett váltanom power walking-ra. A kocogás és PW váltakozásával megtaláltam a saját tempóm, ami kellően kifáraszt és örömet okoz. Kitűztem magam elé célokat és most már biztos vagyok benne, hogy ezeket mind el tudom érni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése