2013. április 5., péntek

Buli vaaaan!

Tegnap este lánykáim úgy döntöttek, hogy pizsiparty-t tartanak.
Történt ugyanis, hogy Majci jó szokásával ellentétben - miszerint az egyetlen tutibiztos, problémamentes altatása az esti - úgy döntött, hogy mégsem alszik. Kétszeri visszasimogatás után végképp feladta alvási szándékát, így aztán ki kellett hozni a nappaliba. Negyed 9 lévén Lizi még a nappaliban ejtőzött, amit Maja meglátva véget nem érő kacagásba kezdett. Kipattant a szeme és elkezdtek együtt bohóckodni. Teljesen reménytelen volt bármelyik gyermek altatása, hiszen Maját addig lehetetlenség volt lenyugtatni, míg Lizit látta, ő pedig azzal érvelt, hogy Majci a kisebb, tehát neki kell előbb lefeküdnie. Több mint egy órán keresztül vívtuk a harcot Lizivel, mire megértette, hogy mégis ő megy először az ágyba. Fél 10-kor nagy nehezen bekuckózta magát és megpróbált elaludni. De ekkor jött a fő kiskópé: Majci izgatottan osont ki a nappali ajtó résén és szaladt hátra Lizi szobájába, ahol is hangos kacajjal jelezte, hogy nehogy már aludni akarjon, mert buli van. Innentől megindult a további harc Majci lecsillapítására, de még a zárt ajtó sem hatott - azon hangosan kiabálva elkezdett dörömbölni, hogy ne merjük elrontani a szórakozását.
Sajnos a fenti eseményeket gyönyörűen bemutató 103 Mb-os video feltöltése kudarcba fulladt, így képpel  tudom illusztrálni a jó hangulatot.

 


És a slusszpoén az volt, hogy biztos voltam abban, hogy Majci ezek után reggel 7-ig mozdulatlanul aludni fog, ennek ellenére fél 5-kor ébredt és 6-ig újra "bulit" rendezett a számunkra... Háááát, fogalmazzunk úgy, hogy ma sem vagyok friss...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése