Nem gondoltam volna, hogy a közel 30 fokos perzselő napsütésben van akár egyetlen vírus is, amely élet- és támadóképes. Pedig mégis! Lizi benyalt néhányat közülük, amik nem kicsit lenyomták őt. Az én mindig (még betegen is) aktív és rosszalkodásra képes nagyobbikom 1 napja fekszik az ágyban 39 fok közeli lázzal. Erőtlenül, kedvtelenül. Még a kedvenc filmjeit sem nézte, csak bágyadtan bámulta a szemközti falat.
Bezzeg a kis frincifranci rögtön megérezte, hogy Lizivel vmi nem OK. Odakérte magát a nővére mellé, és nyüsszögő hanggal több ponton is odabújt hozzá. Mikor látta, hogy Lizit ez maximálisan meghatotta és (majdnem sírva) ölelte, csókolta az ő "kis cukiságát", taktikát váltott. Amint észlelte, hogy Lizivel minden OK, rögtön genyó üzemmódba kapcsolt. Felállt és semmire és senkire nem való tekintettel (simán rátaposott a nagybeteg végtagjaira/fejére) odaküzdötte magát az ágy fejrészénél található villanykapcsolóhoz és izgatott sikítás keretében megkezdte annak fel- és lekapcsolgatását. A sikeres mozdulatot erőteljes hátrahuppanás követte, amit nem volt rest a beget nővére fejére/nyakára/mellkasára/kezére tenni. Az persze rögtön elkezdett nyafogni, hogy Maaaaajaaaaaa (utánozhatatlan elnyújtott vonyítással), mire a kicsi még nagyobb elánnal folytatta az iménti mutatványt. Az egyik sírt, a másik kacagott, végül én vetettem véget a betegkínzásnak. Persze aznap még többször megpróbált felmászni az ágyra, hogy újra elkezdje a cukkolást, de szerencsére a 72 centije nem elég az ágyra történő felkapaszkodásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése