Már megint a határaimat feszegetem...

...és baromira élvezem :-)
Az egész úgy kezdődött, hogy Férj lelkesen mesélte, hogy van egy új bérlőjük, és majd le fog járni hozzájuk edzésre. Még ő maga sem tudta, hogy pontosan mire, mert sok minden van a repertoárban. A boksz volt az egyetlen, amihez valamilyen mozgásformát tudtam kötni. Aztán jött a következő infó, miszerint hétfőn 11-kor várnak engem. Mivanmivanmivan? Rólam nem is volt szó, ám teljesen belelkesedve indultam neki az első edzésnek. Pont jókor jött, amúgy is az utamat kerestem a mozgásban, és a sebeimet (sérüléseimet) nyalogattam, miközben újra a zumbán való ugrándozásról álmodoztam. 
Hát így kezdődött az egész. Indulásnak megkaptam, hogy aki az első 4 alkalmat túléli, az már nem adja föl. Az első óra után már pontosan értettem, mit is jelent ez a mondat. Konkrétan azt a bizonyos végterméket is kihajtották belőlem. Kezem-lábam remegett és alig vonszoltam magam óra után. Hihetetlen, hogy egy edző mire képes. Soha életemben nem volt részem személyi edzésben, így most teljesen ledöbbentem, hogy milyen az, ha az embert széthajtják, és egyre feljebb tolják a küszöböt. Kitartónak tartom magam, de ha nem lett volna ott valaki a fejem fölött, az utolsó 10 rúgást/ütést már biztosan nem csinálom meg, így viszont nem volt más választásom. Nem tudom honnan volt erőm újra meg újra felemelni a lábam és rúgni, de megtettem. Hihetetlen érzés volt. Teljesen be vagyok lelkesedve, úgy érzem hatalmas energiákat kapok ezektől az edzésektől. Az edző is halál jó fej (azt hiszem enélkül nem is menne), és folyamatosan biztat. Azt mondja brutális erő, akarás és kitartás van bennem, ami a szívemből jön, pedig a testalkatom nem kedvez éppen ezeknek a mozgásoknak. Szerinte 2 hónap alatt (szigorú diétával) totálisan átformálható lennék. Már 1 hét után látta rajtam az alakulást. Nem tudom meddig fogok tudni járni, mert a világ másik felén van, tehát a jelenlegi helyzetben is macerás az odajutásom, de ha egyszer végre beindulnak a dolgaim, akkor félő, hogy a lehetetlen kategóriába fog tartozni. Pedig nagyon-nagyon megszerettem! Imádom, mikor torzul a fejem a fájdalomtól, de még mindig ütök és rúgok, mikor úgy érzem, hogy kiesik a szívem, úgy ver, vagy amikor nyelni nem tudok, úgy kiszáradt a szám. De az érzés a végén, hogy igen, megint megcsináltam, felejthetetlen. Néha azonban, ha belegondolok, hogy ennyi idősen, 2 gyerek után nem kevés túlsúllyal nekiállok bokszolni, akkor mosolyogva megállapítom, hogy nem vagyok normális :-)