Vérvétel és rosszullét

Na, ezt is sikerült megérnem. Kiütött egy sima vérvétel...
Jó pár bökésen túl, egyetlen rosszullét nélkül, vidáman indultam neki a pénteki mintavételnek. Rövid egyeztetés után - mikor is kiderült, hogy a hormonokat nem lehet a periódusom jelenlegi stádiumában értelmezni - végül csak egy IR-panel mellett maradtam. A nő próbált rábeszélni, hogy jöjjek vissza később, és akkor csináljunk meg mindent, hogy ne kelljen 3x, csak 2x szúrni, de mondtam neki, hogy ha már itt vagyok, bökjön, nem számít az a +1 szúrás. Megkérdezte, hogy szoktam-e rosszul lenni, amire rögtön rávágtam, hogy soha. Ezt örömmel nyugtázta, majd nekilátott a műveletnek. Vidáman néztem az egész folyamatot. A cukrot meginni még mindig nagyon rossz volt, hiába szereztem már ebben rutint korábbi 5 alkalommal. Leketyegett a 2 óra, majd újra bementem. A jobb karom után most a balt készítettem elő, és figyeltem a műveletet. Tű be, vér nuku. Tű beljebb, vér nuku. A nő feszült lett. Tű mozgat, vér nuku. A nő kissé idegesen megkérdezte, hogy történt-e valami a vénámmal, mert totál be van szűkülve, és tiszta heg, a tű meg visszapattan róla. WTF? Acélvénám van, vagy mi? Aztán eszembe jutott a Maja születésekor történt borzalom. A műtét előtt szokás szerint branült kaptam, amit aztán bő 4 napon át bennem hagytak (rossz vérkép miatt 2 naponta vasat kaptam). A probléma a hazajövetel napján kezdődött: iszonyatos fájdalom, és bedagadt vörös és forró, kőkemény kar, amit felemelni sem bírtam. Aztán pár órán belül jött a 40 fokos láz is. Emlékszem milyen sz.rul éreztem magam. Május elseje miatti hosszú hétvége volt, kint meleg napsütés, engem meg rázott a hideg, és zokogtam, hogy nem elég, hogy félbe vagyok vágva, és fáj a hasam, még a karom is kipurcant. Szép kis vénagyulladást szedtem össze. Mikor a nőgyógyászom megtudta, hogy 4,5 napig volt bennem a branül, csak fogta a fejét. Ezt megemlítettem a nőcinek, aki közben rendületlenül turkált a karomban a tűvel. Úgy gondoltam, nem zavar a látvány, de aztán mégis, mert egyszer csak szédülni kezdtem, zúgott a fülem, és alig hallottam, amit mond mellettem. Kértem egy pohár vizet, majd rögtön hátradöntötte a támlát, fel a lábtartót és kinyitotta az ablakot. Percekig szívtam be a januári hideg levegőt, mire elkezdtem jobban lenni. Borzasztó volt, hogy nem tudtam tenni ellene, és hiába diktálta az agyam, hogy "szedd össze magad", a testem nem engedelmeskedett. A vérvételt végül megejtettük a másik karból, és megkaptam az ukázt, hogy soha többet az életben ne adjam oda a bal karomat, mert az már teljesen használhatatlan...