2013. március 6., szerda

Táncművész

Elég nehéz szavakba önteni Majci azonnali reagálását mindenféle zenére vagy zenének látszó ütemes/dallamos zörejre (pl. a múltkor fúrásra), de azért teszek rá egy próbát.
Történt ugyanis, hogy kisebbik lánykám is ugyanúgy rajong ugyanazokért a gyerekdalokért, mint anno a nővére. De ami döbbenet, még a mozgáskultúrájuk is genetikailag szabályozott lehet, ugyanis Majci mozgása kísértetiesen hasonlít Lizi ilyen korú táncolására. Csak Majci még rakott bele egy plusz csavart: a fejét olyan iszonyatos sebességben fordítja jobbra-balra a rugózós/billegős tánc közben, hogy én a nézésétől is elszédülök. Némileg ráhajol az asztalra (vagy arra a bútordarabra, amin éppen támaszkodik az említett akció közben) így rettegve figyelem, hogy az őrült tempóban mikor vágja be iszonyatosan a fejét.
Nagyon tudja, hogy hogyan csinálom neki a zenét, így persze ő is piszkálgatja a szerkezetet menet közben. Imádja az érintőképernyőt... Egyenlőre tudatlanul nyomkodja össze-vissza, de földöntúli boldogsággal ragyog az arca és jön az "óóóóhóhhhh" hang, mikor véletlenül az eject gombot sikerül megpiszkálnia. Persze rögtön vissza is akarja dugdosni a megszerzett kincset.
Íme:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése